Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)
5. füzet - I. dr. Sigmond Elek: Új műszer a talajnedvességnek a helyszínen való meghatározására
86 utolsó öntözés után okt. 25-én 7% mm.-es eső után megejtett fúrás adatai tárnak elénk. A 7% mm. eső a talajt egyáltalán alig nedvesítette át; már 10 cm. mélységben a talaj teljesen száraz jelleget árult el és a nedvesedés csak 45. cm. mélységben volt észrevehető. A talajrétegek térfogat szerint való nedvessége következő volt: Rétegmélység Nedvesség cm. % 10—15 ... — ... 23-6 15—20 ... — — — — — 26-0 25—30 - - — ... 27-0 45—50 ... .,. ... — ... 34-8 65—70 ... ... — — — - 38-4 95—100 ... ... ... ... — ... ... 37-2 Ez adatok elsősorban azt a feltevést támogatják, hogy az ilyen rosz minőségű szíktalaj gyakorlatilag már száraznak minősíthető, ha benne 24—27% nedvesség van. Azt még további kísérletekkel kell bebizonyítani, hogy valóban ilyen állapotban semmi nedvességet e talajból a növényzet már fel nem vehet. Elméleti megfontolások alapján a jelenség magyarázatát abban vélem megadhatni, hogy a nedvességgel szemben a növény gyökerek szívó ereje, a talaj nedvszívóképességével harczol és a növény csak annyi vizet vehet fel a talajból, a mennyit a talaj vizet lekötő képessége átenged. A talajok higroszkóposságát tudvalevőleg a kolloidtermészetű talaj alkotórészek nagy mértékben növelik. Mivel a békéscsabai talajban a kolloid anyag mennyisége igen nagy, elképzelhető, hogy a higroszkópos ereje is nagy és azt a vízmennyiséget, melyet e kolloid anyag makacsul visszatart, a növényzet már nem értékesítheti. Hasonló eredményekről számolt be már Kerpeli Kálmán a debreczeni gazdaságban végzett nedvességvizsgálatai alapján, a melyekből kitűnt, hogy a békéscsabai szíktalajnál sokkal lazább szerkezetű, kevesebb agyagot tartalmazó talajok is a vízmennyiség bizonyos minimumát a növényzetnek már át nem engedik. Ebből tehát a gyakorlatra nézve az következik, hogy nem elég azt ismernünk, hogy adott esetben mennyi a talajnedvesség a különböző rétegekben, de meg kell határoznunk mindenik talaj minőségre, esetleg rétegre nézve azt a nedvességminimumot, melyet a talaj minden körülmény' között makacsul visszatart. A fenti adatokból el nem dönthetjük ugyan, hogy az alsóbb rétegek nagyobb víztartalma felülről szivárgott lefelé, vagy alulról szívódott fel. De eddigi megfigyeléseim alapján valószínű, hogy az ilyen rossz természetű sziknek a felső rétegei egyáltalán a gyepszövet alatt olyan mélyen soha át nem áznak, hogy az alsóbb rétegek nedvessége felülről juthatna az alsóbb rétegekbe. Végre még igen érdekes különbségről tanúskodnak a békéscsabai és ugrai tófenék nedvességi adatai. A békéscsabai rét 35 tábláján kívül eső részen 1910-ben 50 cm. mély medenczét ástak ki és ezt 1 évig állandóan vízzel borították, azzal a czélzattal, hogy tanulmányozzuk a sók kilúgozását. 1911. tavaszán lebocsátották róla a vizet és május 30-án a felső réteg látszólag megkeményedett. A felső keményedett réteg alatt kocsonyás sár volt körülbelül 15 cm. mélységig a tófenék felszínétől számítva. Ezt követte 5 cm.-es átmeneti réteg s ez alatt a talaj már alig árult el nedvességet. A kivett talajminták nedvességtartalma következő volt:
