Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - IV. Nagy Béla: Egyiptomi öntözések

168 idők folyamán Kairótól eltávolodott. (Ez az ingadozás a VII. században 6'5 m. volt, ma 7"3 m. Kairónál és 6Ю m. a Delta csúcspontján a «Gát»-nál.) Ma már a Nilus egyiptomi szakaszán 23 mércze van, nem is említve a Fehér és Kék Niluson újabban felállított hatalmas mérczéket, amelyeket a vízilovak ellen is elég bírósnak kellett készíteni. Már Herodotos klasszikus szépségű leírását adta a Nilus árlefolyásának. Akit érdekel ez a dolog, Milhoffer Sándor «A régi Egyiptom mezőgazdasága» czímű könyvében magyarul olvashatja. A Nilus vize júniusig rendesen halványsárgás, júniusban azonban 2—3 hétre megzöldül. E zöld színt a lassú folyású vízben növekvő növényi csirák idézik elő. Érdekes, hogy az asszuáni gát nyílásain átzuhanó víz (1. a 7. képet) nagy mennyiségű levegővel keveredve, megtisztul e büzhödő alkotórészektől. Ezután a Nilus augusztus elején veres színt ölt. Az abisszinai vulkánikus fennsíkról a Kék Nilus és Atbara völgyén lesodort hordalék festi a Nilust vörösre. Ez a trágyatartalomban páratlan értékű iszapos vörös víz teszi termékenynyé Egyiptomot. A Nilus iszaptartalma legnagyobb augusztus-szeptemberben, tehát épen az árasztó öntözések idején. Barois szerint a Nilus nagy árvize Asszuánnál 100 millió tonna szilárd alkotórészt visz magával. Foaden szerint a nilusi iszap átlag 0'1% nitrogént, 0'2°/o foszforsavat és 0'6°/

0 kálit tartalmaz. Látjuk tehát, hogy a Nilus iszapja káliban, a hüvelyesek e főtáplálékában rendkívül gazdag, nitrogénben azonban aránylag oly szegény, hogy az ország sok részében a folytonos gabonatermesztés szükségletét nem fedezi. II. Árasztó öntözés. A Nilus völgyében letelepedett ős-egyiptomi ember korán észrevette a Nilus áradásai után bekövetkező buja növénytenyészetet. A nap és a csodás mélységű egyiptomi éjjeleken oly élénken ragyogó hold és csillagok állásának megfigyeléséből, az ő természetes naptárából, azt is kiolvasta, hogy a Nilus árvizei törvényszerű pontossággal jönnek és mennek. Idők multával egyszer az éhínség, máskor meg a vészthozó, romboló árvizek arra is figyelmeztették, hogy az ár tetőpontja hol alacsonyabb, hol magasabb annál, amely a szükséges és elegendő elárasztáshoz kell. Egyszer hiába kérte a Nilust, hogy békében éltesse Egyiptomot, földjeire sem víz, sem iszap nem jutott s még a magot sem vethette el, nemhogy arathatott volna. Máskor meg hiába tette kezét a félelmesen emelkedő árra, kérve, hogy eddig és ne tovább. A Nilus kérlelhetetlenül osztogatta tanításait. Az örökké derült ég, a pazar fényt és meleget árasztó nap, a száraz lég és jó esztendőkben bőséges növényi táplálék oly csodás energiát adott az ős-egyiptomi embernek, hogy nem hátrált meg ez akadályok előtt. Az árvíz ellen a Nilus partján töltést emelt. A Nilus medréből öntözőcsatornákat vezetett ki és a Nilus áldásos árját a völgyet elzáró kereszttöltésekkel tartotta vissza és kényszerítette iszapjának lerakására. Bizonyára évezredek kellettek hozzá, hogy az ős-egyiptomi az árasztóöntözés minden csinyját-binját megtanulja és e téren tudást és tapasztalatot örökölve és adva át a jövendő nemzedéknek, hozzá czélszerúen berendezkedhetett. Az árasztóöntözések népies művészete évezredekkel megelőzte a Fáráók kőbe