Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - IV. Nagy Béla: Egyiptomi öntözések

167 delemmel fenyegetnék Egyiptom földjét. Valamennyi zuhatag télen hajózható, de nem nyáron. A legalsó zuhatag Asszuánnál van, ahol a Nilus Egyiptom földjére lép. Ez 5 km. hosszú zuhatag mentén a Nilus esése 125 em. km.-enként, alatta a Deltáig átlag 8 cm ; a Földközi-tengerig terjedő 1200 km. hosszú útjában az összes esése 94 méter. Május végén jelentkező minimális átlag-vízhozománya 590 m/

3sec., tehát annyi, mint a Duna minimális vízhozománya Budapesten. Kairónál átlagos minimumát jún. közepén éri el s ekkor hozománya 500 m

3/'sec., 10,000 m

8-es asszuáni átlagos max.-át rendesen szept. elején éri el, ebből Kairóig az öntöző csatornák másodperczenként mintegy 2000 m

3-t vonnak el, az árvíz jelentékeny része az Asszuán és Kairó közöti 7 milliárd m

3 férőjü medret tölti meg, mintegy 400 m

3/sec elszivárog és 130 m

3/'sec. elpárolog. Ez utóbbi Egyiptomra nézve végleg elveszett, az elszivárgó vízmennyiség azonban a Nilus völgyének földalatti agj^agmedenczéiben, mint talajvíz jelentkezik és ősidőktől fogva nyári öntözésre szolgál. Bizonyára ez táplálja a sivatagban szétszórt oázisokat is. De ennek az elszivárgó árvíznek legfontosabb hivatása, a mire Lombardini már ezelőtt 40 évvel, tehát még mielőtt a Nilus vízmennyiségére nézve adatok állottak volna rendelkezésre, figyelmeztetett, hogy épen kis vízállások idején a mederbe visszafolyva, a párolgás következtében előálló tetemes veszteséget ellensúlyozza és pótolja. Az asszuáni, vagyis legalsó (I) zuhatag mentén a Nilus vörös gránit (szienit) sziklamederbe ágyazódott (1. a 4. képet), melyből szeszélyes összevisszaságban merednek ki az örökös napfényben ragyogyó sziklatuskók, a melyeket a Nilus vize és iszapja minden évezredben egy pár milliméterrel lekoptat és ma már fantasztikus alakokká gömbölyödtek. Az Asszuán feletti sivatagban szétszórtan felbukkanó e gránittömegekből nagy előszeretettel bányászták a régi Egyiptomiak templomaikhoz és óriási műemlékeikhez a szép husszinű gránitot és ma John Aird és társa vágányhálózatot fektetett le e sivatagrészen, hogy ezt a kitűnő anyagot az asszuáni gáthoz szállíthassa. Az asszuáni gát, földünk e leghatalmasabb vízgyűjtője, az I. zuhatag tetején van. A gát hivatását és építésének történetét Létay Lajos a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1905. évi közlönyének V. füzetében ismertette s így reá e helyen nem terjeszkedem ki. Az első zuhatag tövében Asszuán városával szemközt Elefántin sziget partján vízmércze van (1. az 5. képet), amely évezredek óta jelzi Egyiptomnak, hogy bőséges vagy Ínséges esztendőt várhat-e ? Ezen a mérczén Severus római császárnak egy tisztje Kr. u. 200 körül árvizet jegyzett fel ; körötte és a Napoleon idejében 1800-ban feljegyzett árvíz között 2*11 m. különbség van, amiből azt következtetik, hogy a Nilus medre minden évszázadban 13 cm.-t emelkedett. Hasonló Nilometereket Taifánál, Edfunál és Esznéhnél is fedeztek fel, amelyek a Nilus viselkedésére 2000 évig visszamenően világot vetnek. A karnaki templom sphinx-sora előtti terrász falán a XXI. dinasztia idejéből való árvízjelek láthatók, amelyekből azt következtetik, hogy a Nilus medre évszázadonként csak 9'6 cm-t emelkedett. Ó-Kairóval szemben Roda szigetén (1. a 6. képet) szintén ősidők óta áll fenn egy Nilometer, melyet jelenlegi alakjában Kr. u. 8öl-ben állítottak fel, de amelynek 0 pontja megfelel a Kr. u. 641-ikinek. A feljegyzések szerint a mércze felállítása alkalmával az árasztó öntözést biztosító minimális árvízszín 1*22 m-rel alacsonyabb volt a mainál, e szerint tehát az emelkedés évszázadonként 12 cm. lenne. E Nilometeren a VII. század óta feljegyzett maximális vízszíningadozások növekedéséből azt is következtetiietjük, hogy a Nilus deltájának csúcspontja az