Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

1. füzet - V. Apró közlemények

52 helyenkint a felső, ОТ—hO m. vastag aezélos jégkéreg alatt 2—7 m. vastag kásajégtömeg gyül össze, melyet még vassarúval ellátott czölöppel is nehéz áttörni. A jég néha a mederszelvény 50%-át is elfoglalja s a kásajégnek nagy szerepe van a jégtorlódások kialakulásában. Miként e leírásból látható, a kása- és fenékjég létesülésének körülményei közvetetten tapasztalatból ismeretesek. De nem eléggé tisztázott ez idő szerint még az ok, hogy mi idézi elő a kása- és fenókjeget ? Régebben azt hitték, hogy a mederfenék tiszta, hideg időben a meleg kisugárzása következtében 0° alá hűl s a vízrészek hozzáfagynak. De az észleletek azt mutatták, hogy a fenék nem húl 0° alá, midőn a fenékjég létesül s a fenékjéghez tapadó agyagos részek lágyak, nincsenek átfagyva. Különben is nehéz elképzelni, hogy 8—10 m. mély vízen keresztül (már pedig ily mélységben is van fenékjég) a fenék kisugárzás következtében 0° alá hűljön. Arago sokkal érthetőbb magyarázatot adott a dologról. Szerinte a 0° közelébe vagy kevéssel alája hűlt víz olyanforma szerepet játszik, mint valamely sóval túltelített oldat, melyből a jegeczek a benne kiemelkedő részekre válnak ki. S valóban azt tapasztalták, hogy a kásajég létesülésekor a mozgó víz egész tömegében lehűlhet 0° alá a nélkül, hogy megszilárdulna. Míg álló vízben a -f-4 C° alá lehűlt részecskék a felszínen gyűlnek össze, a 0°-ig való lehűlés a felszínen történik meg, itt válnak ki az első jégtűk s a befagyás is a felszínen jön létre, addig a folyóvíz hömpölygő és kavargó mozgása körülbelül egyenletessé teszi a víz hőmérsékletét. A 0° alá lehűlt vízből aztán a jégtűk a jegeczkiválás törvénye szerint a kiemelkedő mederfalra ülnek le. Gay-Lussae szerint a víz nem hűlhet egész tömegében 0° alá, mikor mint túltelített oldat szerepelhetne s így a jég keletkezése mindig felszíni. Egyébként is észlelték, hogy a kásajég néhány századfokkal 0°-nál melegebb vízben létesül s az ilyen hőmérsékletű víz már nem tekinthető túltelített oldatnak. A felszínen előálló s túlhűtött jégtűket aztán Gay Lussac szerint a hömpölygés a víz alá meríti s hozzátapasztja a fenékre, sőt új vízrészeket fagyaszt hozzá. Luscher*) svájezi és Lokhtin**) orosz mérnök megfigyelései szerint a kásaés fenékjég létesüléséhez nem szükséges föltételeznünk a jégtűk túlhűlését. A 0°-ra lehűlt víz felszínén, hol a hideg levegő éri, válnak ki a jégjegeczek, melyek mikroszkópos nagyságúak s melyeket a hömpölygés a víz egész tömegében szétoszt és lebegtet. Ez a lebegés hasonló az iszaprészek lebegéséhez. Ezek a mikroszkópos jégrészecskék aztán a fenékhez ütődve hozzárakódnak, vagy a víztömeg belsejében egymással érintkezve, összetapadnak, hóforma, vízzel áthatott gomolyokat alkotva. A hókristályok összefagyását a molekuláris vonzás segíti elő s az a körülmény, ha a kristályokat 0°-nál melegebb víz veszi körül, mikor az olvadásban ellágyult részek könnyebben összetapadnak. A jelenség ugyanaz, a mit már Tyndall kísérletileg kimutatott, hogy két jégdarab egymással érintkezve, azonnal összefagy. A jégtűk is összefagynak, de ez az összefagyás az érintkezés csekély felszíne miatt laza s így előáll a hószerű kásajég. Loklitin észlelete szerint a kásajég létesüléséhez az szükséges, hogy a gyors vízjárású helyeken a jégtűk a folyó egész tömegével keveredjenek s aztán a lassúbb folyószakaszokon nagy tömegben *) Lascher : Das Gründels. 1906. **) Lokhtine : Phénomènes de la congélation des rivières. 1907. L. még a Génie Civil 1911 jan. 21. és 28. számát.