Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

1. füzet - IV. Maurer Gyula: Oroszország hajózó útjai

24 A. felső rész rideg, a melytől a nyugat felől jövő meleget és csapadékot a Skandináv hegységek tartják távol. A déli rész melegebb, de az átmeneti zónával együtt erős kontinentális éghajlat jellemzi a hőmérséklet nagy szélsőségeivel. A csapadék kevés. Míg Lengyelországban az évi csapadék mintegy 600 mm., addig az egész déli és keleti területen csak 300—400 mm. között változik, sőt még kevesebb. Az északi és középső zóna általában erdőségekkel van borítva, itt-ott van csak legelő, vagy szántóföld. Az északi rész a kevés csapadék ellenére mocsarakban és tavakban bővelkedik. A termékeny síkság a Kama, Oka, Dnjeszter és részben a Dnjeper, Don és Volga mentén terül el. Az ország délkeleti részét steppék borítják. Sziklakőzetet, ha nem is hegyek alakjában, Oroszország déli felében gyakran találunk. Sziklás altalaj készteti a Volgát, hogy Nisni-Novgorodtól irányát megváltoztatva keletnek vegye, majd hogy Szamaránál az erős kanyarulatot írja le s ugyancsak ez a sziklavonulat okozza a Dnjeper zuhatagait Jekaterinoszlav és Alexandrovszk között, majdnem lehetetlenné téve minden hajózást e szakaszon és megszakítva csaknem minden összeköttetést a folyó alsó és felső folyása között. Oroszország folyói. Az európai Oroszország folyóinak hossza (Finnország kivételével) a közlekedő utak minisztériuma statisztikai hivatalának adatai szerint mintegy 236.300 km. Belőle víziút mintegy 178.000 km. (1.1. táblázatot) : csupán faúsztatásra 64.000 km., tutajozásra 53.000 km. szolgál, egvirányban, lefelé hajózható 18.000 km., mindkét irányban hajózható 43.000 km. hosszúság. Tekintve a folyók szabályozatlan állapotát, hajóútnak legfeljebb az utóbbi 18.000 és 43.000 km., összesen 61.000 km. tekinthető. A forgalomra vonatkozó statisztikai adatokat összesen mintegy 52.000 km. hosszú folyószakaszról gyűjtik. Ha mi hajóútaink hosszát 3000 km.-re teszszük, Oroszországnak 17-szerte nágyobb területén folyóinak szabályozatlan volta mellett is 20-szor annyi hajóútja van. Hajózható és tutajozható víziútja pedig 23-szor annyi, mint a mienk. Ez a nagy szám azonban ne téveszszen meg. Mert bár igaz, hogy például a volgai hajózás minden tekintetben a legelső színvonalra emelkedett és meglepi még azt is, a ki a nyugateurópai folyókat ismeri ; s bár a különböző folyamrendszereket összekötő régi csatornákban s egyes folyók forrásvidékein mesterségesen létesített hatalmas tavakban és völgyzárógátakban ott találjuk egy nagy elme munkájának százados nyomait: a folyók medre még nagyobbrészt régi ősi állapotában van. A folyók természetes állapota azonban az orsz?g hegyrajza miatt aránylag igen kedvezőnek mondható. Hegyeik nem lévén, az orosz nem ismeri azt a soha nem szűnő küzdelmet, melyet az ember a hegyek közül a lapályra hirtelen kilépő folyóval mindenütt vív, midőn el akarja hódítani tőle a hordalékai természetes lerakó helyéül szolgáló völgvmedenczét. A hegyekből a síkságra lépő folyó hordalékkúpja segélyével kiegyenlíteni igyekszik a talaj szintjében a hegy tövében előálló hirtelen esésváltozást s a hol szabad folyásának mesterséges beavatkozás állja útját, igen gyakran töltések közé fogott medrét és partjait annyira emeli, hogy a folyó sok esetben a környező területnél magasabb; függő mederben folyik. Oroszországban nagyobbrészt az ellenkező esetet találjuk. Míg ugyanis Oroszország talajának szintje a középvonaltól délre és északra