Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

69 A czementek kötésének a kémiai hatások az okozói ; de a kémiai hatások a malter bomlását is idézhetik elő. Ez utóbbi hatások vagy abban nyilvánulnak, hogy kocsonyás állományú anyagokat hoznak létre, minők a magnézium- és aluminium-lecsapódások, s ekkor a külső mekánikai hatások (hullámok) könnyen tönkreteszik a maltert, mely külsejében alig látszik megváltozottnak ; vagy pedig a kémiai hatások földuzzasztják, megrepedeztetik, elmálasztják a maltert, mint pl. midőn a mész megoltódik (hidratizálódik). Kis mennyiségű mész már elegendő erőt szolgáltat a malter duzzadására, mely repedésekben nyilvánulhat, de néha csak egyszerű térfogatnövekedésben áll elő, minden látható repedés nélkül. Nemcsak a mész oltódása, hanem a szulfátok is okozhatják a malterben a bomlást, mely azonban lassúbb. Ha sok mészszulfátot teszünk a czementbe, akkor az bomlást okoz benne. Minél szegényebb a czement aluminátokban, annál több mészszulfátot bir el bomlás nélkül; a mészszulfát mennyisége néha 10%-°^ is kitehet veszedelem nélkül. Míg az aluminátos czementek nem igen bírnak meg l%"

nál több mészszulfátot. Tengervízben hamarabb hat ez az anyag, mint édesvízben. A bomlást a kalciumszulfoalurainát okozza. A hatás két igen jellegzetes mozzanatot tüntet föl A repedések a kémiai hatás következtében egyre számosabbak és mélyebbek lesznek, de ez a hatás lassú és nem okozza az anyag teljes fölaprózódását, mint ahogy a sziklák repedése sem okozza végleges fölbomlásukat; a mekánikai hatásnak kell még hozzájönnie, hogy a fölbomlás teljes legyen, mint ahogyan részeire bomlik a repedezett szikla, ha kalapácscsal reáütünk. A bomlasztó erő okát tehát a mész megoltódásában és a mészszulfátnak az aluminátokra való hatásában (s talán más, még ez ideig nem ismert jelenséggkben) találja. Azt lehetne hinni, hogy a hidratizálás térfogatnövekedéssel jár ; azonban a kísérletek éppen ellenkezőleg összehúzódást mutattak ki. Éppen így a már hidratizált czement mészszulfáttal kezelve, térfogatcsök kenést mutat, de sokkal kisebbet. Hogy a czement kötésekor tényleg térfogatceökkenés áll be, az a körülmény is mutatja, hogy az eleinte nedves anyag a gyors kötéskor száradni látszik, a víz mintegy beszívódik a pórusokba. A felduzzadás, mely néha előáll csak látszólagos, mert a kötéskor a szilárd részek közötti hézagok megnövekedhetnek, bár a szilárd test maga összehúzódik, de a felduzzadás a czementek esetén mindig jelentéktelen. Sokkal nagyobb a duzzadás a mész oltódásánál s egy tégla belsejében lévő, babszem nagyságú mész hidratizálása képes a téglát elrepeszteni. A habarcs belsejében végbemenő kémiai változások kristályosodást hoznak létre s a mészhidrátkristályok, valamint a kalciumgzuifoalurninát kristályok közötti üregek okozzák a térfogatnagyobbodást. Ha valamely só vízzel érintkezik, a folyadék annyit old föl belőle, amennyit bir ; ekkor az oldat telítődik. A lelítés a hőmérséklet- és nyomásváltozás szerint más-más sómennyiséggel történik. A szabály hasonló itt a testek olvadására fölállított szabályhoz, mert az olvadáspont is a hőmérséklet és nyomásváltozás szerint változik. Ha a só telített oldattal érintkezik s az oldatra nyomást gyakorlunk, akkor az oldóképesség növekedik; a sót környező folyadék túltelítődik, viszonyítva azokhoz a sókristályokhoz, melyek nyomásnak ki nem tett oldattal érintkeznek. Ekkor a túltelített oldatból kristályok válnak ki, a túltelítettség csökken s a nyomott kristályokból újabb oldódás állhat elő. Ha tehát likacsos szilárd test, mely sószemekből van összetéve, melyeknek köze vízzel van kitöltve,