Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

54 Ezenkívül a torkolatot összehajló mólók közé fogják. E mólóknak nem czéljuk a fenékkimosás, csak 6'1 mélységig mennek s csak a bejárót biztosítják. E felsorolt torkolatszabályozások után Timonoff arra a következtetésre jut, hogy a nem apályos tengerbe ömlő folyók torkolati zátonyának megjavítására a legalkalmasabb a kotrás. A torkolati ágak közül azt kell a szabályozásra kiválasztani, hol a kotrás hatása legtartósabb, melyben tehát a vízmennyiség nem sokkal nagyobb, mint amennyit a hajózás okvetlen megkiván, mely a tenger oly pontján ömlik be, hol a föliszapolódás lassú, melynek oly iránya van, hogy a torkolatnak a delta előhaladása miatt későbbi meghosszabbítása nem jár erős görbületú kanyarulatok beigtatásával. Kotrásra legalkalmasabbak a szívó kotrók ; igen fontos, hogy nagyerejú kotrókat alkalmazzunk. A delta csúcspontján az ág kitorkolását biztosítani kell, hogy több víz ne mehessen be oda kelleténél. A vezető eret rendesen nem kell fixépítményekkel biztosítani a rekesz-zátonyon, mert minden ily építmény a tengeri áramlatok hatása miatt kedvez a föliszapolásnak. Néha azonban töltések építése szükséges az egyik, vagy mindkét oldalon, de e töltéseknek az alacsony víznivón felül érniök nem szabad. E töltéseket kotrott anyagból és egyszerű biztosító eszközökhői lehet építeni. A kotráshoz csak előzetes tanulmány után szabad hozzáfogni, ha megvan a kellő erő és pénz hozzá. Az •egyszer megkezdett munkát nagy erővel kell folytatni, mert csak így olcsó és gyors sikerű. Turazza összefoglaló jelentése. Azt látja a jelentésekből, hogy a kotrás az igazi fentartója a mélységeknek a rekeszzátonyokon. Némely esetben jó az oldalcsatorna. Cialdi rendszerének jósága nincs igazolva. Összegezi a jelentésekből a kongresszus elé fölteendő kérdéseket. Vita. A kongresszuson a jelentések élénk vitát keltettek. A legtöbb a kotrás mellett nyilatkozott. A kotrásnak tulajdonképen olyan forma a hatása, mint a mólóknak; a vizet vezető érben koncentrálják. De míg a mólók nem adnak kotrás nélkül kellő sikert, addig a kotrás egymagára is hatásos. A kongresszus végre a következőkben állapodott meg : 1. A nem árapályos folyótorkolatok rekesz-zátonyának eltávolítására a mólók akkor czélszerűek, ha a rekesz-zátony nincs messze a parttól. 2. Távoli rekesz-zátonyokon kotrással lehet hajózó-utat nyitni; de a mólók közé fogás után is kiválólag lehet a kotrást alkalmazni. 3. Egyes esetekben oldalcsatorna segít a bajon. Bourgougnon megjegyzései. Először is megállapítja, hogy mi az árapály nélküli tenger. A Mexikói öbölben 035—0-60 m. a tenger játéka (nem tekintve a szél okozta duzzadásokat) ; a középtengerben átlag 0-25—0-30 m., Velenczénél 0-40—0-71 m., Sfax-nál 0*8—1-90 m., a Balti tengerben 0005—0 07 m. A beléjük szakadó folyók torkolatánál rendesen laguna, haff, limán van, melyek terjedelme igen nagy úgy, hogy a folyók hordalékukat e tengerparti tavakban ejtik le s e tavak bejárókon közlekednek a nyilt tengerrel. E bejárók megjavítása legczélszerűbben kotrással történik. A folyók torkolata nem e bejáróknál van, hanem a lagunákban. A lapos partoknál beömlő folyók torkolata az, amelynek a megjavítása a kérdés első sorban s ezt a következő kongresszus fogja tárgyalni. A mi most a torkolat megjavítását illeti, régebben elégségesnek tartották, ha a torkolat apró hajókkal járható volt. Ma már több mint 6, sőt több mint 9 m. mélységet követelnek s az a czél, hogy a torkolat felső pontján levő nagyobb városokhoz a tengeri hajók följuthassanak. Igen gyakran külön csatorna meg-