Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

22 dagályt 1867 jan. 15-éa észlelték l-37 m. magasságban ; a legmélyebb apály 1882 jan. 18-án következett be s — 1-47 m.-t ért el. A lagúnák fentartása sok gondot okoz, mert a tenger, a folyók s az emberek rongálják. A partszegélyt erős védőművek biztosítják; hosszuk 20.495 m. Idáig 20 millió frankot fektettek beléjük s az évi fentartás 30.000 frk. A folyók igyekeznek feltölteni hozományukkal a lagúnák mélységeit. A Brenta, Bachiglione, Piave és a Po töltésekkel különül el a lagunáktól. 1840-ben a töltéseit elszakított Brenta a lagunákba ömlött. Mintegy 32 milliót költöttek, hogy a lagunákat a szomszéd folyóktól megmentsék, A lagúnák a partmenti belvizek lecsapolóiul is szolgálnak. Mintegy 163.000 ha. terület belvizét vezetik a lagunákba ; 138.000 ha.ról természetes úton, 25.000 ha.-ról emelőgépek segítségével jut a víz a lagunákba. E mély területek kiszárítása 20 millióba került s fentartásuk 800.000 frkot követel évenkint. Az édesvíz beáramlása a lagunákba a sósvíz beözönlését némikép tartóztatja s a bejárók működését csökkenti. A halászok, kik 12.505 ha.-t használnak ki a lagunákból, szeretnék azonban elzárni a medenczéket. Káros törekvéseiknek a törvény szab határt. Míg egyrészt a tenger megtámadja a parttal párvonalas keskeny földszegélyt, mely a lagunákat elhatárolja, addig másrészt behomokolja a bejárókat úgy, hogy a velenczei köztársaság 1725-ben kénytelen volt elhagyni régi, történeti emlékű kikötőjét, a Lido-bejárót és a Malamocco bejárót tette meg főkikötővé, hol a behomokolás kisebb, mert a Piave torkolatától messzebb fekszik. Már a XVI. században fölmerült az a gondolat, hogy a bejárókat mólók segítségével összeszorítsák s a folyást szűkebb nyílásra koncentrálják. A XIX. században I. Napoleon Veneziát első rendű hadi kikötővé akarván tenni, megbízta Proni-1 és Sganzin-1, hogy a kérdést tanulmányozzák. Ok a Malamocco-bejárót Ítélték a csatornázásra kedvezőbbnek, mint a Lido-t, vagy a távolabb fekvő Chioggia-t. Ezt a tervet újra fölvette és kivitte Salvini 1839—1872-ben. A Malamocco hullámtörőinek távolságát 470 m.-re vették, hosszukat 2122 (északi ág), illetőleg 956 m.-re (déli ág). Ez a munkálat 8,025.000 frkba került. Az eredmény fölülmúlta a várakozást s 10—15 m.-es mélységeket nyertek s a minimum a rendes dagály színe alatt 9-5 m. lett. A fentartás évenkint 16.000 frank. De a Malamocco kikötőcsatorna nem felel meg kellőképen az érdekeknek, mert a várostól messze fekszik. Ezért a Lidó csatornázását határozták el. A Lidó-bejáró csatornázásához 1881-ben kezdtek hozzá s még máig sincs teljesen befejezve. A Lidó-bejáróban tuiajdonképen a Treporti-, San-Erasmo- és Lidótorkolatokat egyesítették. A két móló, mely közé a torkolatokat fogták, tölcsérszerüen szélesedik ki a lagúnák felé. Az északi móló 3635 т., a déli 3155 m. hosszú. Kőhányásból készült, felső része falazott kőtuskókkal kirakva. 1905 jan. l-ig a költségek 6,736.370 frkra emelkedtek. A mélységek a kikötőcsatornában 7'2—ÍO'O m. közt változnak a közönséges dagály alatt. A munkálat megkezdése előtt 4 m. volt a mélység. A Lidó-t, mióta megjavították, a hajók jó pal nagyobb számban keresik föl, mint a Malamoccot. 1905-ben a Lidón 2708 hajó, a Malamoccon 785 hajó kötött ki. Csakis a mély járatú kereskedelmi és hadihajók mennek mostanság a Malamoccoba. A Chioggiá-t még nem csatornázták, de már a rávonatkozó terveket jóváhagyták. A két hullámtörőt 370 m-re tervezik, hosszuk 1727 és 1416 m. Költségüket 4,500.000 frkra becsülik.