Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)
IV. Fejezet. A khinai nagy alföld
12 A Pei-ho lomha folyással, éles kanyarulatokban hömpölyög a tenger felé, de oly zátonyos, olyan sok sikér hely van a medrében, hogy két gözös alig képes egymást kikerülni. Azelőtt egész Tien-czinig felmentek a gőzösök, ma már csak Tong-kuig mehetnek. Tien-czin kprül már be van gátolva a folyó, s aztán fölfelé nagy messzeségre gátak kisérik, de ezek nincsenek olyan jó karban, hogy megvédelmeznék a vidéket az árvíz ellen. Óriási kiöntéseket láttam minden alkalommal (tavaszszal, nyáron, télen), amikor erre jártam. Az ott épült vasútnak is sok baja volt az árvizekkel. A mellékfolyók is be lévén gátolva, a gátakon kívül a mentesített területről nem folyhat le tetszése szerint a víz és ezért magasra duzzad az ár, amire nem számítottak a vasutasok s első alkalommal több helyen elöntötte a pályát. Amint az árvizes területeket elhagyja az utas, sürün müveit homokos területre ér, azonban nem jó a termőföld, mert alig kötött, laza futóhomok. Itt-ott egész sivatag jellege van a vidéknek: csinos, szabályos barkhánokat fotografáltam a vasút mentén. A vidék sivatagjellegét nagyban elősegítik a méla kolomphanggal lassan vonuló tevekaravánok. Közvetlen Peking alatt már durva kavics az altalaj: ez a Hun-ho törmelékkúpja. Ezt a kavicsot használták fel a vasúti ágyazáshoz. Peking város falain kívül, különösen a mandsu és khinai városrészeket elválasztó fal mellett hatalmas homokbuczkákat lehet látni. A város altalaja különben piszkos, sok kultura-maradványnyal tele lösz. Peking környékén a futóhomokból és kavicsból álló törmelékkúpok és a lösz között való átmenetel meglehetősen elmosódott egyrészt a komplikált vízhálózat miatt, másrészt maga a város éppen ott fekszik, ahol ez az átmenet volna, mert a várostól éjszakra az út lösz-mélyutakon vezet felfelé a Ming-sirokhoz. Tung-csou-tól éjszakra a Pei-ho már alig hajózható, Mi-jün-hszién vidékén pedig már csak elvétve látni rajta vízi járómüvet. Itt az ártere rendkívül széles, csupa homok és kavics, míg a folyó középvíz-medrén kocsival át lehetett gázolni, vízmennyiségét közelítőleg 10 m 3/sec.-nak találtam. Órák hosszat kocsiztunk széles homokos, itt-ott kavicsos ártéren, míg végre magasabb partszegély tünt fel. Az ártéren úgyszólván semmi kultura sincs. Ameddig a szem ellát, homokot hajt a szél s magas forgatagokban emeli a levegőbe. Az ártér balpartján hegyek vannak, azoknak lejtőjét is tetemes magasságra befújta a homok; csak szikla, meg homok látszik, mint valami sivatagon. A kocsi végre nagy nehezen felkapaszkodik egy lösz-mélyúton a platóra s ezzel egyszerre megváltozik a vidék képe. Minden talpalatnyi föld kultura alatt? minden egyenetlenség lépcsősen elsimítva s mindenütt legüdébb, legszebb növényzet. Mivel a hegyekről az erdőket kipusztították, a termékeny földön kell a faszükségletet is termelni. Rendes sorokban, magasra eresztett koronával nevelik a magas törzsű, alul lenyesett fákat s a sorok közötti teret ismét más ültetvények, vetemények termesztésére használják. A gabonát nem vetik csak úgy szanaszét összevissza, mint nálunk, hanem azt is rendes sorokban ültetik s a sorok közén babot, borsót, kukoriczát stb. termesztenek. Ehhez tökéletesen hasonló az alföld képe a Hoang-hotól éjszakra és délre is. A löszszel borított területeken csodálatos intenzív a kultura, sürü a lakosság — egy szóval a Föld egyik legszebb országa. Amint azonban a lösz, rendesen meredek szakadékkal elmarad s a hegyekből előtörő patakok árterére, helyesebben törmelékkúpjára lépünk, vége az intenziv kulturának, rendesen áldatlan futóhomok, egész kis sivatag az ilyen hely.
