Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)
III. Fejezet. Belső Khina lőszszel borított tartományai
12 A khinai nagy alföldet nyugatról hegylánczhoz hasonló, folytonos liegysor szegélyezi. Ha azonban közelebbről megtekintjük ezeket a hegyeket, azt látjuk, hogy nz őket felépítő közetrétegek legnagyobb részt vízszintesen állanak; s ha megmászszuk a hegyeket, terjedelmes plató nyílik meg előttünk, amelynek egy jellemző részletét Richthofen a következőleg ecseteli: «Tekintetünk egészen lankás lejtőre esik, amely 100 láb távolságra csak 2 lábnyi eséssel húzódik a 28 geogr. mérföld távolságra fekvő Ping-jang-fu városig, .a Fönn-ho partján. Ilyen rendkívül csekély lejtő mellett a szem teljesen elveszti becslöképességét a magasságkülönbségek iránt s nem is sejtjük, hogy a távoli mélyedés 1000 méterrel mélyebben fekszik, mint álláspontunk. A mélyedésen túl ismét emelkedik a terrén s a távol nyugati horizonon dombok kerek formái tűnnek fel, amelyek szintén több mint 1500 méterrel emelkednek a teknöszerü medencze fölé nyugaton. Amikor 1870 május havában ezt a kilátást élveztem, a hosszas szárazság teljesen tönkretette a vetéseket. A talaj kopár és egyforma sárga volt ; mint valami sivatag terült el a különben oly termékeny völgyelet. Azt hihette volna valaki, hogy a tiszta levegőben a földfelület minden egyenetlenségét meg kellene látni. Néhány, közvetlen közel levő szakadékot kivéve, azt lehetett volna hinni, hogy я sima térszínen egy csapat huszár vágtatva elmehetett volna. Gyakrabban is tapasztaltam ezt a benyomást, ha löszteknöt pillantottam meg magasról. Olyannyira járhatatlanok azonban ezek, így a Ping-jang-fu vidéki is, hogy még a gyalogjáró is bizonyosan odavész, ha nem követi a kiszabott utat. A tovább haladás nehezebb, mint a sziklákon és a szirteken. Ezt pedig azok a mély csatornák okozzák, amelyeket a víz váj a löszben. Ping-jang-fu köröskörül zárt, lapos medenczében fekszik, amelynek széles feneke a közepe táján tavi lerakodásokból áll. A legbelső löszfalak, amelyekkel a löszfennföld végleg leesik a hajdani tómedencze szinére, ennélfogva nem magasak. De ha a Fönn-ho valamelyik mellékfolyója mentén fölfelé haladunk, akkor a körülzáró sárga falak mindig magasabbak és magasabbak lesznek, miután minden vízfolyásnak tetemesen kisebb esése van, mint a lösz felszínének, amelybe bevágódott. Nemsokára aztán közvetlenül a folyó medréből több száz láb magasságra nyúlnak fel; de párkányuk felett még terraszosan tovább •emelkedik a térszín, mindig távolodva a folyó medrétől. Kissé tovább hegyesszög alatt másik szakadék torkollik az előbbibe, amelyet a folyó egyik mellékága vájt ki. Ha ezen tartunk fölfelé, csakhamar látni fogjuk, hogy több más kisebbnagyobb szakadék nyílik bele jobbról és balról s mindegyiken haladva, újabb és újabb szakadékokba jutunk s ezek is mindjobban és jobban elágaznak fölfelé. Csakhamar a szakadékoknak egész labirintusa előtt állunk. Ha aztán ezeknek a szakadékoknak a legeslegvégére jutunk, azt találjuk, hogy azok már fejüknél 30—40 láb mélyek és csak 4—6 lábnyi szélesek. Ha azonban az olyan enyhén lejtő medencze felszínén próbálja meg valaki a továbbjutást, vagy pedig kitér a rendes útról, egyszerre csak valami mély szakadék szélén áll. Mivel nem lehet rajta átmenni, a szakadék szélén fogja megkísérelni az utat fölfelé. Az utat azonban nemsokára egy másik, ferdén beszögellö szakadék zárja el: kövessük ezt s még jobban letérünk a kitűzött irányról. Majd megint újabb szakadékok jönnek s végre az utas eltéved a szakadékok tömkelegében. Vissza fog térni arra a pontra nagy gonddal, ahonnan kiindúlt s megpróbálja, hogy a szakadék mentén lefelé jusson tovább; akkor aztán kiér egy zúgba, amelyet jobbról-balról két szakadék határol.
