Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

III. Fejezet. Belső Khina lőszszel borított tartományai

12 Mind a sivatagbeli por keletkezésének, mind a lösznek magának egész irodalma van már s bőségesen ismerteti ezeket a kérdéseket idevonatkozó hazai irodalmunk is. De talán nem lesz fölösleges ráutalnom arra a sajátságos jelenségre, amelynek folytán a sivatagban képződött kőzettörmelékek rendszeres és szabályos osztályozást nyernek a természet erőitől. A durva törmelék, a kö és kavics ott marad, ahol eredetileg volt, csak darabokká hullott szét a szikla. A finomabb kavicsot és homokot a szél a föld szinén gördíti tovább meglepően hasonlóan ahhoz, ahogy a folyóvizek szállítják a homokot. A szélnek, ennek a levegőbeli folyamnak éppen úgy meg vannak a zátonyai, mint a folyóvíznek s ezeknek a szélzátonyoknak, vagy buczkáknak, barkhánoknak

1 még az alakja is a zátonyokra üt: háta lassan emelkedik a folyás szerint felülről s hirtelen meredek lejtövei, félholdalakú kivágással végződik a folyás szerint alulról. Tekintetbe véve azonban, hogy a levegő fajsúlya tetemesen kisebb, mint vízé, úgy tekinthetjük a dolgot, mintha a vízben tova vonszolt homokszemek súlya volna sokkal kisebb, mint a levegőben mozgóké: a foly'ami zátony tehát lankásabb, elnyultabb, a szabályos légáramlatok zátonyai, a barkhánok pedig meredekebbek, rövidebbek. Azonkívül a levegő áramlásának iránya is gyakran változik s e miatt a barkhán alakja is tetemes változásoknak van alávetve, míg a folyamokban az áramlás iránya rendesen állandó. Amint a folyóvíz a finomabb anyagot, az iszap-szemecskéket lebegve viszi tovább s csak ott ejti le, ahol mozgásának sebessége tetemesen megcsökkent, azonképen a szél is lebegve viszi a finom port s ott ejti le, ahol sebessége megszűnik, vagy legalább annyira megcsappan, hogy a por továbbvitelére képtelenné válik. A folyók a finom iszap legnagyobb részét a tengerben rakják le, ahol ebből épül fel a deltájuk; a szél a finom port a szél árnyékában, vagy általában, olyan helyen deponálja, ahol sebessége kellőleg megcsökkent. A löszlerakodásokat genetikailag méltán összehasonlítjuk a folyamok iszaplerakodásaival és deltáival. A finom por fölemeléséhez nem szükséges éppen vihar, vagy általában nagy szél: azok a forró napon látható kis trombák, «tornyok, amelyeket porból rakott a szél», teménytelen port emelnek a levegőbe s a felső légáramlatok aztán szépen elszállítják oda, ahol a levegő mozgása megszűnik. Forró délutánokon a mongol pusztákon, amikor kis szél is zavarta a homokot, egész porfelhőket láttam a levegőben, amelyek gyorsan száguldottak tova délkeletnek, hogy szaporítsák a porlerakodást a környező hegyek között. A lösznek, mint homokos és agyagos közetnemnek sajátságait eléggé ismerjük már, hogysem arra itt részletesen át kellene térnem. Igen finom, függélyesen álló csövecskék vannak a helyt álló lösz belsejében s ez az oka, hogy a víz nagy gyorsasággal leszalad benne. Ahol azonban a kocsikerék, vagy állatok járása-kelése összeroncsolta ezt a finom szerkezetet, ott a lösz megszűnik a vizet átereszteni: az ut sáros lesz s a rendes felszini erózió indul meg. A helyben álló lösz eróziója azonban nem olyan mint más anyagé, hanem mindig függélyes falu szakadékokkal indul meg, amint ezt hazánkban is számos helyen láthatjuk. Az eróziónak ilyen módja sajátságos jelleget ád a löszszel borított földrészek tájképének s egyszersmind a kulturát tetemesen megváltoztatja. 1 Barkhán néven nevezik a szaharai arabok a szabadon képződött, pajzsalakú homokbuczkákat, amelyeknek széltől elfordult oldalán félköralakú kivágás van. L. Cholnoky: A futóhomok mozgásának törvényei. Földt. Közi. XXXII. k. 6. oldal.