Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

I. Fejezet. A tibeti magasföldek és a mongol puszták

12 a Lop-nor tó és mocsárvidékei foglalják el, mintegy 7—800 m. magasságban a tenger szine felett. A környező hegyóriások a Föld felszinének legmagasabb emelkedései. Délen a Kara-korum 8000 méter fölé emelkedő csúcsai, nyugaton a Mustagh-ata, éjszakon a Tien-san-ban a Kán-tengri 7300 m. magas csúcsa stb. olyan csodálatos koszorúval övezik ezt a szabályos medenczét, amelyhez fogható alig van a Föld kerekségén. Különösen dél-nyugat felöl tetemes vízgyűjtő terület nyílik erre a medenczére a hómezökkel és jégárakkal borított hegyek közül, amelyeken elég bőséges a csapadék arra, hogy a tekintélyes Tarim-folyónak létet adhasson. És bár rengeteg az a vízmennyiség, amely itt a hegyek lábánál összegyűl s bár a Tarim éjszak felöl is meglehetős nagy vizekkel táplálkozik egész futásában, mégis olyan nagy a vízvesztesége, hogy a Lop-nor helyén nádasokban és bizonytalanul szerteszét ömlö sekély kiöntésekben vész el. Nagy vitára adott alkalmat a Lop-nor kérdése. Az első európai tudományos utazó, aki itt járt, Prsevalszkij kapitány találta meg ott, ahol ma legtöbb térképen ábrázolva van. Richthofen azonban kétségbe vonta a felfedezés helyességét, miután a Prsevalszkij által felfedezett tó vize édes, azonkívül sokkal délebbre is fekszik, mint ahogy azt a meglehetős hitelt érdemlő khinai térképek feltüntetik. Miután a lefolyástalan tavaknak feltétlenül sós vizüeknek kell lenni, azon kívül a khinai topografusok egy teljes fokkal éjszakabbra rajzolták a tavat, mint ahol Prsevalszkij találta, Richthofen azt következtette, bogy az újonnan felfedezett tó újabb eredetű lehet, amely azóta keletkezett, amióta a khinai topografusok erről a vidékről elkészítették térképüket. Megoldotta ezt a kérdést két utazásának felfedezéseivel dr. Hedin Sven is, aki a Tarim délkelet felé hajló alsó folyásától keletre a Bagrács-kul tóból jövő Koncse-darja mentén rendkívül komplikált folyóhálózatot s egy hosszú sor tavat fedezett fel, amelyekről azt tartja, hogy utolsó maradványai az igazi Lop-nornak, amelyet azonban a homok félig betemetett. Sok ténynyel bizonyítja ezt Hedin Sven. Szemmel láthatólag nyomul előre ma is a homok kelet felöl, hogy a tavakat kiszorítsa, azután meg a tavaktól keletre nagy kiterjedésű elhalt erdőterületek vannak, amelyek azt bizonyítják, hogy a vidék hajdan több nedvességet kapott, mint ma. Amint aztán a khinai topografusok Lop-norja megfogyatkozott, azonképen nőtt a Karaburan és az a sor nádasokkal fedett tóság, amelyben a hatalmas folyó vize elvész. . Kétségtelenül rendkívül érdekes a dolog általános vízrajzi szempontból. Lehetetlenség, hogy ebben a szük keretben reá mutassunk mindarra a tényre, amely itt közre játszik, hogy a tüneményt még bonyolultabbá tegye, s hogy a kérdés tisztázásának módját egészen behatóan tárgyaljam. Csak a következőket említem fel: A Keria-darja onnan, ahol a pusztára lép havasi völgyeiből, mintegy 250 kilométernyi út után teljesen elvész a homokban, a rettenetes Takla-Makan buczkái között, anélkül, hogy tóvá szélesedett volna ki. Vize nagyrészt elpárolog direkt a folyóból, de más része szétszivárog a futóhomokban, áldásos talaj-vízzel látja el a folyó környékét s aztán rengeteg sokat veszt a homokból való elpárolgása folytán. Hogy csakugyan a homokban eltűnt víznek mégis legnagyobb része elpárolog, annak kétségtelen bizonyítéka az a tény, hogy a folyók közelében a talajvíz tetemesen sósabb, mint a folyótól távol s amellett sósabb, mint a folyó maga. Valóságos homokba temetett sóstavak ezek a közelvizek.