Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

Я A Magyar Alföld, melyen a Tisza keresztülfolyik, felső részén vastag humuszréteget hord, mely tömött, fekete agyagrétegen nyugszik. Az egész Alföld agyagos talaj, melyben nincs kavics. A Tisza és mellékfolyói is csak finom iszapot mozgatnak, mert a kavics és durvahomok már a hegyek lábánál visszamaradnak. Az agyag az uralkodó talajnem s ez adja meg a vidék jellegét, a házak építőanyagát és sok helyen az ipar anyagát is. A Tisza folyása igen kanyargós, s ezért T.-Ujlakfól a torkolatig 101 átvágást létesítettek, hogy az árvizek lehúzódását gyorsítsák. Ezeket az átvágásokat az állam a maga költségén végezte. Az átvágásokat -f- 2 m. mélységig kézi erővel, talicska segítségével hordják ki lépcsősen ásva ki a profilt. A 2'0 m. alatti mélységből rendesen kotrókkal emelik a földanyagot. A kotrott anyag szállítására sajátságos szerkezetű sárhajók szolgálnak, melyek önmüködöleg ürülnek ki. E hajókat fíupcic találta föl. Az átvágásokat nem emelik ki teljes szelvényre, hanem a folyóra bízzák teljes kialakításukat. De a folyónak nincs meg mindenütt az a sebessége, mely ehhez a kialakításhoz szükséges. Ez átmetszéseket jóformán az egész folyóra egyszerre hajtották végre, mi nagy hiba volt, mert alulról fölfelé kellett volna őket fokozatosan létesíteni. Ezért a Szeged alatti 90. sz. átmetszést, mely nem fejlődött, csakhamar teljes szelvényre bővítik. De la Brosse jó részben az átmetszéseknek tulajdonítja, hogy a Tisza árvizei 76 óta olyan nagyot emelkedtek. Az Alföld azelőtt nagy kiterjedésű mocsaras, vízjárta terület volt, melyet a minduntalan kiöntö árvizek müvelhetetlenne tettek. Több napi járóföldre terjedő ártéri szélessége van a Tiszának és mellékfolyóinak s a Tisza hosszában mintegy 000 km.-nyíre terjed. Ezt az árteret töltésekkel védték meg az elöntésektől s ma már óriási, kitűnően müveit, termékeny és népes terület az Alföld. A töltésezés után a Tisza nem emelte középvízi medrét, mert hordalékának nagy tömege nem jut az Alfődre s mert a forrásvidékek hegyei erdősek. A töltéseket az érdekeltségből alakult társulatok építették ; az állani csak különböző segítsegekkel járult a munkálatokhoz. Az első társulatok 1846-ban alakultak, de sok vajúdáson mentek keresztül 1867-ig, mikor az alkotmány helyreálltával újra szervezkedtek. Az 1881-iki árvíz után konzolidálódtak a viszonyok az állam nyomása folytán. Az ártér fejlesztésének alapja a legmagasabb árvíz szine, melyet vízszintesen vetítenek ki mindaddig, nn'g a terepet metszi. Az így határolt ártért azonban kategóriákba sorozzák az elborítás nagysága szerint s a fizetség a munkálatok létesítése és fenntartása dolgában e kategóriák szerint különböző. A töltésekbe eddig 64.755,000 forintot fektettek be s 3.815,709 holdat ármentesítettek, vagyis a költségek ha.-kint 86 frkra rúgnak. A mentesített ártérről a belső vizeket csatornák és zsilipek vezetik le a folyóba. Kisvíz idején a zsilipek nyitvák, árvízkor zárvák, mikor is a belsövizek a töltések mögött fölgyúlnék. Helyenkint ilyenkor gözszivattyúk emelik a vizeket. A Körös-torok és Duna közt a töltések 6 m. korona-szélességüek és 1*5 m.-rel magasabbak a legnagyobb árvíz színénél. A vízfelöli lejtő az ellenoldali lejtő V

2 hajlású és 4 m. széles padkával ellátott. A töltéslejtöket a hullámcsapások ellen karózással, fasinával és náddal védik. E két utóbbi anyag nagy mennyiségben található a töltések mentén. Vannak szárazkövei és téglával burkolt töltések is. A töltések romlásakor árvíz idején igen változatos védelmi módokat használnak. Földes zsákok, palánkfalak stb. segítségével szokták biztosítani a csúszó töltéslejtöket.