Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

35 A delta kiterjedése 2,500.000 ha. Talaja mocsár és nincs müvelés alatt. Köriil1 belül rész esése van a tenger felé. A Delta széle lekerekített. Sir Charles Hartley meghatározása szerint rendes árvíznél a Duna szétágazása fölött 9180 m

3-t hoz ; a Kiiiaágban 5780 m

3, a Szulinaágban 700 m

3, a Szt.-Györgyágban 2700 m

3 folyik. Az 1861-iki legnagyobb árvíznél számítás szerint a Duna összes hozománya 30.000 m

3-re tehető. Legkisebb vize, mely 1863 őszén állott be, 2000 m

3-t szállít. Az esés és vízsebesség a vízállás szerint igen külömbözö ; az GSé

S 281Ô é

S 28Ш0 kÖZt Vált0Z

Ó' Az 1856-iki párisi szerződés értelmében hét nagyhatalom kiküldötteiből álló európai bizottság volt hivatva arra, hogy a Dunatorkolat megjavítását czélzó munkálatokat végrehajtsa. Spratt (angol) kapitány vezette a vízrajzi fölvételeket, Wex és Passetti osztrák mérnökök dolgozták ki a Szulina- és Szt.-Györgyág szabályozásának előzetes tervét. Charles Hartley a víz tömegének megoszlására tett tanulmányokat. Ezenkívül összeállították a Dunatorkolat kereskedelmi forgalmára vonatkozó adatokat. A szabályozás fökérdése az volt, hogy melyik ágat tegyék föközlekedö úttá. Műszaki tekintetben a Spratt jelentése szerint a Szt.-Györgyág volt a legajánlatosabb, vízmélység és szélesség dolgában igen szépen fejlett medre volt, söt a közlekedés szempontjából is, délfelé irányulván a bosporusi forgalomnak kedvezett. Azonban politikai okok a Szulinaág mellett döntöttek, s ezt alakították át fö hajóúttá. A torkolati zár eltávolítására több mód kínálkozott. A kotrás legközvetetlenebb hatású, de költséges és nem végleges. A régi törökuralom idejében úgy tartották fönn a Szulinaág torkolatánál a mélységet, hogy a torkolati záron átmenő hajókat nehéz vasgereblyék vontatására kötelezték. E vasgereblyék meglazíttották a zátony tetejét s az ár aztán elvitte az így megmozgatott iszapot. Gondolkoztak azon is, hogy kamrazsilip segítségével oldják meg a torkolati zátonyon való átjutást; de a kamrazsilippel nem lehetett volna olyan óriási forgalmat lebonyolítani, mint aminő a Dunatorkolatnál van. Ezért provizórikus megoldásul elfogadták sir Charles Hartley javaslatát, ki azt tervezte, hogy két párhuzamos móló közé fogja a torkolatot. E módszer azonban oly nem remélt eredményt ért el, hogy a párhuzamos mólók rendszerét véglegesen is elfogadták. A munkálatokat 1858-ban kezdték meg és 1861-ben fejezték be. Az északi móló 1414 m. hosszú és 5-ödrangú világító toronyban végződik; a déli móló csak 914 m. ; távolságuk 183 m. A két mólót azonban nem építették egészen párhuzamosan, hanem a part felé szétmenöleg. A provizórikus gát három czölöpsorból állott, mellek egymástól 2-7 m.-nyire voltak. E czölöpsorok lábát köhányás védte. Később megerősítették és véglegessé tették e müveket s nagy 3 m

3-es kőtömbökkel látták el tetejüket a hullámcsapások ellen. Az összes költségek 4,633.798 frkot tettek ki. A szabályozáson kívül a hajózást a kellő rendőri intézkedésekkel is biztosítani kellett, mert 1856 előtt a legnagyobb rendetlenség és fejetlenség uralkodott itt. Az európai bizottság a Szulinától Galaczig terjedő szakaszra szervezte a rendőrséget. Szervezték a hajókalauz-intézményt s e czélra kipróbált emberekből testületet alakítottak. A hajóvezetök alkalmazását minden 60 t.-án felüli hajóra kötelezővé tettékGondoskodtak a hajótöröttek megmentéséről és részükre menedékhelyet létesítettek. A hajózás diját mérsékelten szabták meg a hajó bemerülése és nagysága szerint. A munkálatok megkezdése előtt a torkolati zátony mélysége a Szulinaágban 3-05 m. volt ; a mólók kiépítésével csakhamar 4, majd 5 m.-re emelkedett, s a 3*