Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

33 valamivel nagyobb legyen. Előnye egyszerűsége, a kezelés gyorsasága s a kisebb méretek. A szállítás ára tonna-kmkint az 1853-iki adatok szerint a következő: 1. Az óczeánon 0-5—1*9 centime; 2. tavakon 06—1-2 c. ; 3. folyókon 09—3-2 c. ; 4. csatornákon 12 —19 c. ; 5. vasutakon (szénszállításnál) 1-9—6-2 c. Az ár az út hossza, a hajók nagysága és vasutakon az esésviszonyok szerint változik. Taylor a csatornák és főként a zsilipek (s vele együtt a hajók) megnagyobbításával a szállítás árát 50°/o-kal reméli megkisebbíthetni. E csatorna-megnagyobbítás a vontató, a személyi és hajóbefektetö költségre egyaránt apasztólag hat. Dubuat és d'Aubuisson képg2y2 lete szerint ugyanis a hajó ellenállása livres-ben 2.664 ? hol Sav sebesei —|— Li О séggel mozgó hajó keresztmetszete és G a csatorna keresztmetszete (lábakban). A csatornaszelvény megnagyobbításával, a személyi és hajóbefektetö költségek redukálásával a szállítás díja is megkisebbedik. d) Tengeri kikötök. A san-franciscói kikötö-öböiben egy Blossom-Rock nevű szikla akadályozta a hajók ki- és bejuthatását. E szikla az átlagos apálynivó alatt l'ö m.-nyire volt; eltávolítandó anyaga 3.750 m

3-t tett ki. Alexander tábornok a szikla eltávolítására azt javasolta, hogy a szikla tetejére négyszögletű zárógátat építsenek, az igy körülvett térről a vizet kiszivattyúzzák, aztán függőleges kutat (aknát) mélyítsenek le 36 láb mélységre, itt aztán szétágazó kamrahálózatot létesítsenek, ebbe 23.400 kg. puskaport tegyenek s az egész robbanó anyagot egyszerre gyújtsák föl. Aztán csak a széttört szikladarabokat kell még eltávolítani. Schmidt ezzel a tervvel szemben azt ajánlotta, hogy előbb a szikla belsejeben nagy üreget kell vágni s aztán a szikla külső rétege a robbantás után ebben az üregben calál elhelyezö•dést. Ez a terv került kivitel alá, de nem sikerült teljesen. A sziklatörmelék egy része nem esett az üregbe s ezért utólagosan vasgereblyékkel kellett a mélyebb helyekre tologatni. A fa- és vasanyagoknak a tengervízben való konzerválására nézve az amerikaiak azt a tapasztalatot tették : 1. hogy mióta a kikötőkbe édesvizet vezetnek, a hajófuró puhányok megkevesbedtek ; 2. hogy a fehér öntöttvas jobban tart a sós vízben, mint a szürke ; 3. hogy a telegráfdrótnak forró lenolajban való előzetes megáztatása elegendő védelmet nyújt a sós víz ellen s nem oly költséges, mint a galvanizálás. e) Városi közmunkák. Philadelphia vízvezetékénél a Wissahickon völgyön úgy vitték át a vizet, hogy a vezeték csövei szolgáltak az áthidalás tartóiul. Minden csőhossz egy rácsos keretnek egyik övrésze volt, a másik övrészt külön e czélra készített vasdarabok alkották. Messziről tehát az egész olyan, mint valami rácsos tartó, melynek felső (nyomásra igénybevett) öve a csővezeték. A Schuylkill völgyön a vezetéket nem a magasban, hanem a folyóvíz alatt vitték át. A hajón toldották össze a vezeték csöveit ólomtöméssel s aztán a hajóval lassan előrehaladva, lebocsátották a folyóvíz fenekére a csöveket. Minden illesztés, mint valami könyök, engedett egy kissé s a vezeték szép ívben meghajolva feküdt le minden baj nélkül a fenékre. Chicago város vízvezetékénél a vízkivétel helyét nagyon messze vitték be a Michigan-tóba, hogy a városi csatorna szennyes vizétől lehetőleg távol essék. E czélból 23 m.-re a víz szine alatt, 12 m. minimális mélységben a tó feneke alatt, a parttól 3220 m.-nyire benyúló tunnelt építettek, melynek két végén függőleges kutak voltak. A tóban levő kút szolgál a vízkivétel czéljaira s ezért rajta 3, ajtóVízügyi Küzlcmcnyek. XX.