Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

.309 csatornában folyó állandó vízmennyiség, mely a csatornában alka

Tmazott különböző méretű és elhelyezésű bukón ömlött keresztül. A csatorna kezdeténél Bazin bukótípust alkalmazott, melynek tarázása volt az első feladat s aztán a többi bukóelrendezésekkel tett kísérletet. A kísérleti csatorna Dijon melleit a Bourgogne-csatorna jobbpartján húzódott. 3, egy méter széles és 0'3 m. magas zsilipes nyílás adta a vízkivételt. Az így kivett víz egy 15 m. hosszú és 4 m. széles kamrába jut, hol elveszti sebességét; innen a bukótipuson át folyik a kísérleti csatornába. E csatorna eleje 15 m. hosszú, 2 m széles és T6 m. mély, további folytatása 200 m. hosszú, 2 m. fenékszélességü, 1-2 m. magas és méterenkint 1 mm. esésű ; oldalfalai merőlegesek. Az oldalfalak czementtel bevontak. Helyenkint hornyolatok vannak benne a bukók elhelyezése czéljából. Az esés pontos megmérése úgy történt, hogy a csatorna mentén kis kamrákat létesítettek, melyek szűk nyíláson közlekedtek a csatorna vizével. E kamrákban csöndes volt a víz s felszíne nem volt alávetve hullámzásnak. Ezenkívül a kamrákban elhelyezett alkalmas úszó- és mutató-készülékekkel nyilvántartották a vízszinváltozásokat is. Továbbá külön, preciz készülékkel határozták meg a vízszin magasságát a bukó fölött A bukótipusnak lehetőleg nagy magasságot adtak, (hogy az érkező víz sebességét elhanyagolhassák), oly szélesre vették, (hogy elhanyagolhassák az oldalkontrakciót), mint maga a csatorna; tetejét élesre készítették és biztosították a lebukó víz alatti levegő szabad közlekedését a külső levegővel. A bukó tetejének magassága 1135 m. volt a csatorna fenekétől; tetejét 7 mm. vastag bádoglemez alkotta. A levegő szabad járását a bukó alatt alkalmazott kétoldali kiszélesítéssel érték el. Most a bukótipus tarázása úgy történt, hogy bizonyos ideig bizonyos magasságú vízréteget bocsátottak át a bukón s megmérték az átbukó víz mennyiségét. Ez utóbbi czélra a bukó alatt elterülő czementezett csatorna szolgált. A vízmennyiség számítására a 0=mlhj/2 gh képlet szolgált, hol 1 = 2 m. a bukó szélessége, m pedig tapasztalati állandó, li a vízmagasság a bukó küszöbe fölött a vízkamrában. A kísérletek azt mutatták, hogy amíg h értéke 0-0590 m.-töl 0'2425-ig változott, az m értéke 0'444-töl 0'4231-ig fogyott, majd midőn a li = 0'3085-ig emelkedett, m értéke is 0'4287-re emelkedett. Különben m értéke, mihelyt a h bizonyos magasságot már elért, igen keveset változott. Ezután 1 m.-re redukálták a bukó szélességét s a h-t 00572-töl 0'4080-ig növelték, ekkor is hasonló értékváltozásait észlelték az m együtthatónak. A két kísérletnél az m értékei 0-19 m.-es h magasságon felül igen jól megegyeztek s ennél kisebb magasságnál is csak csekély volt az eltérés. Ezután a bukó szélességét 0-5 m.-re redukálták, a nyomást 0 0583-tól 0-5426-ig próbálták változtatni s ekkor azt tapasztalták, hogy m értéke 0'4472-töl O'4334-ig változott, de közben li = 02676 értéknél minimális értéket vett föl: 0-4227et. A kísérletekből tehát az tünt ki, hogy (eltekintve az igen kis h magasságoktól) az m értéke a nyomással lassan növekedik. E kísérleti eredményeket összegelve, amig a li értéke 0-05 m.-töl 0-23 m.-ig nő, m értéke 0'4485-röl 0-4258-ra fogy; de amig h értéke 0"60 m-re emelkedik, az mértéke 0'4341-ig növekedik. Hasonló kísérleteket tettek 1877-ben és 1879-ben Boston-ban Fteleij és Stearns s eredményeik igen keveset különböznek a Bazin-éitól. Az m értékére az amerikaiak valamivel kevesebbet kaptak. Ha a bukóhoz a víz и sebességgel érkezik, akkor a bukó képletébe h helyett u

2 h -j- y. —— kifejezést tesznek, hol a egy közelebbről meg nem határozott együttható,