Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

.297 rékhez a homok térfogatának 15, 25 és 35%-át kitevő vizet öntöttek. A megejtett kísérletek azt mutatták, hogy az első napokban a vízből 15%-ot tartalmazó kötött legjobban. Később azonban a 25°/

0-os próbák erősödtek meg ; a 35%-osok pedig mindig hátrányban maradtak a 25°/

0 próbákkal szemben, mely a normális vízmenvnyiséget tartalmazta. A malter általában annál lassabban köt, minél több vizet tartalmaz, míg a kevés vízzel készített malter gyorsan köt, de később nem nyer akkora szilárdságot, mint a normális vízzel kevert malter. G. A nagy nyilású zsilipek stabilitása. (Note sur la stabilité des ecluses de grande ouverture. Application des courbes de pression.) írta : De Préaudeau. A nagy nyilású zsilipek fenekének külső vonalát boltozatszerü hajlással kell kialakítani. De ebből nem következik, hogy a fenék teste is boltozatszerüleg legyen megépítve, mert ily módon szivárgások támadhatnak. Gzélszerü tehát a külső vonal bolthajlását megtartva nem tagozott falazatból készíteni. Hogy a nagy nyilású zsilipek állékonyságát számíthassuk, tekintetbe kell venni üres kamra esetén a felső víz nyomását, a falakra ható földnyomást és a fenéktalaj reakcióját. A számításnál Préaudeau föltételezi, hogy a talaj összenyomhatatlan és homogén, de teljesen átbocsátó úgy, hogy a víz nyomása szabadon érvényesül benne. Nagy dagálykor a zsilip teljesen nyitva lévén, csakis azt a horizontális nyomást viseli, mely a víz és íöldnyomás közötti különbség folytán áll elö. Egyszerűség okáért ezt a két nyomást egyenlőnek vehetjük s így csak vertikális erőkkel van dolgunk. A fal és víz súlya lefelé hat, fölfelé pedig a reakción kivül a tengernivó és az alap padhátjának nivója közötti különbség ellennyomása, jobban mondva a falazat kiszorította víz súlya. Mindemez erők a zsilip tengelyére szimmetrikusan helyezkednek el. A talajra gyakorolt nyomást általában egyenletesen eloszlottnak szokták fölvenni. De ez nem egészen így van. Ha a fenék vastag, az ellenfalak nem magasak, akkor a nyomás meglehetős egyenletes a talajra. De magas ellenfalaknál — főként, — ha az ellenfalak és zsilipfenék közötti összefüggés nem elég szilárd, — úgy az ellenfalak alja nagyobb nyomást szenved, mint a fenék talaja. Ezért a számításnál czélszerü úgy fogni föl a dolgot, hogy a három rész (két ellenfal és fenék) elkülönül és más-más nyomást visz át a talajra. E felfogásból kiindulva s üres zsilipkamrát föltételezve a következő kérdésekre felel a szerző: 1. mily vastagságot adjunk a. fenék záróvonalában a maximális ellennyomást véve számításba? 2. Miként határozzuk meg a fenék alakját a nyomásgörbe tekintetbe vételével? 3. Mekkora a maximális nyomás az alapra az ellenfalak alatt, oly föltevés mellett, hogy ezek a fenékkel nincsenek összekapcsolva? Ezek után megszerkeszti Préaudeau a fenékre ható nyomások görbéjét tekintetbe véve, hogy a fölclnyomás minimális értéke 0'6-része a víznyomásnak (tengeri munkálatoknál), átlagos értéke egyedül álló falaknál 1'2-része és maximális értéke {iszapfeltöltésnél) 20-szerese. A nyomásgörbe meghatározását grafikus úton ejti meg. Ily módon megállapítja az igénybevételt és a boltozatvastagságot a záróvonalban, valamint ;i boltozat czélszerü alakját és a reakezió nagyságát.