Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

15 a finomabb hordalék távolabb. A hordalék igen lapos parabola szerint rakódik le és csak a kolmatálás befejezésekor nivellálódik lassanként a medencze fölszíne. Az eljárás kezdetekor a töltéseket, bukót stb. nem kell mindjárt a végleges magasságra készíteni, mivel a folytonos áramlás alkalmazása esetén jóformán csak a felső, vékony réteg vesz részt a kolmatálásban, s az alsóbb vízréteg csak közvetítőül szerepel és így a kolmatálás gyorsasága független a medenczében levő vízoszlop magasságától. Aztán a szerkezeteket, építményeket fokozatosan lehet emelni, mely eljárás takarékos. A zavaros vizet hozó csatornának olyan méreteket és esést adjunk, hogy benne sem lerakodás, sem pedig mederelmosás ne történjék. 0-0006 ~ 0Ю007 m. esés a legmegfelelőbb. A vízkivételnél táblás, vagy kulisszás zsilipet alkalmaznak. A medenczében megtisztult víz bukógáton távozik el, melynek mérete függ a víz mennyiségétől és attól a magasság-különbségtől, melyet a víz színe és bukó küszöbe közt létesíteni akarunk. E különbséget kicsire kell vennünk, hogy a víz lehetőleg megtisztulhasson. A gyakorlatban 010—0-15 m. nyomást engednek meg a bukó fölött. Azonkívül az egész töltésekkel körülvett, kolmatálandó terület körül övárkot húznak oly czélból, hogy a szivárgó vizeket vele fölfogják és a szomszédos területet így a víztől megmentsék. A vízkivételi müvet és főcsatornát czélszerü mindjárt, a végleges méretekben kiépíteni, míg a többi müveknél a fokozatos építés szolgál elvül. Ha a medenczében oly lassú a folyás, hogy a víz teljesen megtisztul és a bukó végén tiszta víz távozik, akkor a kolmatálás igen lassú ; ha pedig a víz oly erős áramlásban van, hogy az alsó részen is zavaros, akkor az iszap egy része veszendőbe megy. Van tehát a víz mennyisége és a medencze nagysága között helyes, egyensúlyi viszony, midőn sem idő, sem iszap nem megy veszendőbe. A gyakorlatban rendesen úgy oldják meg a dolgot, hogy inkább az iszapból veszítenek egy keveset, mint az időből. Azonkívül az árapasztó bukónak nagyobb szélességével igen meg lehet növelni az elfolyó vízmennyiséget az iszap megkevesbítése nélkül. A gyakorlatban a kolmatálás rendszerint úgy történik, hogy a területet több medenczére osztják föl. Az iszapos víz most vagy minden medenczébe közvetetlenül vezethető be, vagy az elsőbe s innen megy a másodikba, harmadikba stb. Első esetben a medenczék egyidöben iszapolódnak föl, második esetben sorrendben. E'lsö esetben a berendezés költsége nagyobb, mert mindkét medenczéhez vízvezetö csatornát s mindkét medenczében bukót és elvezető csatornát kell létesíteni. Azonkívül az első eset csak sok vízmennyiség mellett alkalmazható. A második esetben az iszapolódás elöhaladásával a medenczéket sorban lehet kihasználni. Az Isère felső völgyében töltések közé fogott. E töltések nem régiek; azelőtt e torrens-jellegü folyó szabadon kóborolt árterén, számos mellékágra szakadva s kavicscsal. homokkal hintve be a termékeny talajt. A szavojai kormány egy mederbe, töltések közé szorította a folyót, mely kisvíznél 100—150 m. széles. Míg a folyónak kisvize van, addig völgye jól mívelhetö ; de árvízkor az átbocsátó talajon átszivárog a víz s a helyett, hogy mint régen iszapos, most tiszta vízzel telik meg. E belső vizeknek nincs lefolyásuk, tönkre teszik a földeket s mocsárrá változtatják. De nemcsak a földmívelés, hanem a közegészség is szenved ez állapotok miatt. Ezért az egész völgyet kolmatálás és lecsapolás útján meg kellett javítani ; a-mély helyeket kolmáczióval feltölteni, a magasabbakról pedig árkokkal vezetni le a vizet. A folyó töltéseinek megépítésekor az állam az Isère egész, nagy kiterjedésű régi medrét államvagyonnak jelentette ki. Az így megnyert ártér azonban mellék-