Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

115 Az algíri telepítés nehéz feladat, mert a víz igen kevés, fa alig van s a klima sok helyütt egészségtelen. Az államnak ezért elö kellett készítenie a talajt a telepítéshez. E czélra a mérnökök jelölik ki a helyeket. Az állam kitűzi, kikövezi az utczákat, fölépíti a középületeket, gondoskodik a vízről és csatornázásról s esetleg szükséges erödítvényekröl s a telepesek csak azután építik föl házaikat s veszik müvelés alá a földet. A telepesek évi 1 frankjával kapják bérbe a föld hektárját oly módon, hogy 20 év multán teljesen az övék lesz, ha az első 5 évben a telepes maga kezeli a földet. A telepesbirtok 20—25 ha. kiterjedésű s ha öntözhető, úgy ez elégséges is. Az állam jóformán ingyen adja a földet, öntözö- és ivóvizet, közlekedő utakat, iskolákat, gyógykezelést. Az elzász-lotharingiai telepesek még az ekét, marhákat, vetőmagot is ingyen kapták. A kolóniák eleinte az állam gyámsága alatt állanak s csak a megerősödött telepek kaptak önálló adminisztrácziót. Az anyaország Marseille en át közlekedik Algírral. A hajóút eddig négyirányú : Bóne, Philippeville, Algir és Oran félé. A kikötök nem igen védettek, bár újabban több hullámtörő van létesülöben. Philippeville-nél a móló négy réteg, különböző nagyságú kőtömbökből létesült. E kövek súlya 100 kg.-tól 4500 kg.-ig változik; 8 m. mélységig, hol már a hullámzás hatása nem érezhető s a tengervíz jóformán mozdulatlan, a legkisebb, följebb pedig mindinkább nagyobb köveket alkalmaztak. A külső burkolatot végül 15 m

3. nagyságú betontömbökből készítették. A móló felépítményét 30 m

3 nagyságú 75 t. súlyú betontömbök alkotják a nyilt tenger felöl. A termények és utasok szállítására vasutak és utak létesültek. Nevezetesebb vasút az, mely Algirt Orannal köti össze a Séliff folyó mentén. A telepítés legnehezebb kérdése a víz beszerzése volt. Constantin tartományban a vízellátás cziszternák és akvaduktok segítségével történt. Itt régi római vízvezetékek maradványai voltak, melyeket csak ki kellett javítani, hogy a vizet megint a népesség központjaiba vezessék. A mezökre pedig elégséges volt a patakok vizét vezetni, hogy mívelés alá vehessék őket. Algir tartományban mesterséges víztartók, völgyzárak vannak, melyeket még az arabok létesítettek s melyeknek vizével szép gyümölcsös- (narancs, czitrom) és veteményeskerteket tartanak fönn. Bufariknál talajcsövek gyűjtik össze a talajvizet s szolgáltatják az öntözés czéljaira; e hely mocsaras, egészségtelen, lázbetegségek szülője volt; ma a lecsapoló munkálatok igen egészségessé tették. Oran tartomány volt legszegényebb vízben. Itt a szárazság 5 év közül 3-ban tönkretette a termést, még azokon a kis területeken is, melyeket müvelés alá foghattak. Itt tehát nagy, mesterséges müvekkel kellett a vizet előteremteni. 15—40 m. magas gátakkal fogták föl a vizet, hogy a nyár számára tározzák. Nevezetesebb gátak a Tlélat-, Sig- és Habra-gátak, melyek 40,000 ha. területre szolgáltatnak vizet. A Sig gátja ott létesült, hol a folyó a kegyek közül kiér, egy 40 m. széles szorosban. Először csak 9 m. magas gáttal fogták föl a vizet, mely 5000 ha. öntözésére volt elég. Később midőn a gát fölött a hegyvidéken is öntöztek, a gátat föl kellett magasítani 15-5 m.-re, mikor is 7000 hektárra lehetett az öntözést kiterjeszteni. Azonban az ily mesterséges rezervoárokat az a veszedelem fenyegeti, hogy föliszapolódnak. Már is 5 m. magas az iszapréteg a Sig-rezervoár fenekén s nincsen mód a rakodmány eltávolítására. A vizet különben igen takarékosan használják. 8*