Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

61 Igen sokszor a folyó szakaszokra oszlik; a mély vízü, lassú folyású szakaszok egymástól kavicszátonyokkal vannak elválasztva. Ha a kavicsot a folyó hozta volna, akkor épen a mély és csekély sebességű szakaszokon rakta volna le és nem a legnagyobb sebességű helyeken. Úgy kell tehát lenni, hogy e kavicspadok elözö .geológiai korszak rakodmányai és rajtuk a folyó csak nehezen tud áttörni. A kavicsrakományokat általában a meder feltöltődésének tekintik, pedig ez nem mindig van úgy. A Loire, míg forrásvidékei erdővel voltak borítva, XI. Lajos idejében hajózható volt. Míg később csak nagyvizek idején járhattak hajók rajta. Nem a fenék töltődött fel, hanem a kisvizei apadtak meg nagyon. Az erdők hatása az esővíz visszatartására. A delta-képződés, mint a meder-feltöltődés oka. Legrom és Chaperon azt hiszik, hogy a töltésezés sietteti a meder feltöltődését, mert az iszaplerakodást szúk helyre szorítja. A Rajna a felső vidékeiről hozott törmeléket tavaiban rakja le; így hát az Elsassban található kavicspadok a partok mosásától erednek. E kavicsok ugyanis •olyan természetűek, mint aminők az elsassi völgy talaját képezik. A folyók medre rendesen a sinus-vonalhoz hasonló alakot mutat; folyton kanyarog egyik oldalról a másikra. Amit az egyik partról elmos, azt az alatta levő részen lerakja, zátonyt alkotván. A folyó sodra e kanyargásoknál mindig a homorú oldalt mossa. A kanyarúlatokban a folyó keresztszelvénye háromszöghöz hasonlít, melynek csúcsa a homorú oldalhoz közel fekszik; a folyó egyenes részén, hol egyik kanyarúlatból a másikba megy át, a profil ívalakú s legmélyebb pontja a meder közepén van. A Rajna felső részén a görbületi sugarak igen nagyok, a partok megtámadása kisebb; az alsó folyásnál a görbületi sugarak kisebbek, a part változásai nagyok. Igen könnyen keletkeznek itt mellékágak. Ha valamely kanyargó folyó hosszanti szelvényét készítjük el olyformán, hogy alapvonalul a sodor kifejtett hosszát, magassági méretül az egyes pontokon található vízmélységet rakjuk fel, akkor ismét sinus-vonal alakú görbét kapunk, melynek maximális pontjai megfelelnek a sodor inflexió pontjainak. Azt lehet tapasztalni, hogy a görbületek szelvényében a középsebesség kisebb, mint az egyenes szakaszok szelvényében, de a görbületi szelvényben a folyó sodrának sebessége nagyobb, mint az egyenes szakasz szelvényében. A folyó feneke és a vízszín-esés, a kiegyenlített fenék-es-éshez és felszíni eséshez képest szintén egy-egy sinus-vonal forma görbét állapít meg. A folyó felszíne a profilban nem vízszintes, hanem a sodor fölött domború. A szerzők azt hiszik, hogy ez csak áradáskor van így. Tény, hogy árvízkor a mederben magasabb a vízszín, mint a töltéseknél. A tüneményt a súrlódásból magyarázzák, hogy a molekulák oda tolulnak, ahol a súrlódás legkisebb, vagyis a folyó sodrába. Sürü folyadéknál a domborúság nagyobb, mint híg folyadéknál. Természetes, hogy ez általánosságban elmondott szabályok a valóságban igen különbözö módosulásban ismeretesek. A folyó káros hatása ellen a Rajna mentén következő eszközökkel védekeznek: töltésekkel, melyek az árvíz kiöntéseinek vetnek gátat, elzárásokkal, melyeket a mellékágakban alkalmaznak és partvédömüvekkel. Az elözö kétféle védömüvek részletes leirását lásd az 1833. év 6. czikkében. A partvédömüvek közül néha sarkantyúkat készítenek a Rajnán. A sarkantyúk fölött és alatt köráramok, forgók keletkeznek; a folyó sodra megkerüli a sarkantyút és ismét visszatér arra a partra, ahol a sarkantyú van. A forgók erősen