Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

•268 a kamra kitöltésénél az utolsó réteget gyűrűkben fektették le; előbb a kamra szélét öntötték ki, s aztán beljebb haladtak a följáró csövekig s végül csak e csöveket kellett kitölteni. A balpillérnél a fenékiszap nem volt olyan tömött, mint a jobbnál és egyszer a belső nyomás megkisebbedésénél a kesszon hirtelen nagyot sülyedt és lefelé meghajlott. Ekkor az alsó felét a kesszonnak alátámasztották, úgy hogy nem sülyedhetett tovább s a felső részt pedig terhelték. így a kesszon lassankint függőleges helyzetet vett. Midőn a kesszon feneket ért, azt tapasztalták, hogy a sziklafenék igen erősen hajlott; a pillér hossza irányában 1'5, keresztirányban 1"15—1'30 m. volt a szikla magasságkülönbsége a szekrény szélein. A szikla igen kemény volt, robbantani a munkakamrában nem lehetett s ezért igen fáradtságos módon le kellett azt csákányozni. De még így sem tették vízszintessé a feneket, hanem egyes helyeken palánkfallal toldták ki a szekrény alját s a betont szivattyúzás mellett fektették le. A munka általában igen lassan haladt előre, mert igen sok előre nem látott akadály s az árapály folytonos változása zavarták. Ugyanilyen kesszonnal való alapozást vittek keresztül Nantes mellett a Loire-on. A nantesi kesszonok az előbbihez hasonlók, csak némely apróbb részletekben tökéletesebbek. A földdel komprimált iszapban czölöpökre alapozás költsége m

3-enkint 28 franktól 76 frankig terjedt; a duczolt kutaknál a költség 68 frank; szivattyúzással való alapozánál 51—160 frank; víz alatti betonozásnál 80 — 83 frank; végül a Scorffhidnál 177 frank, a nantesi hidnál 103 frankba került az alap m

3-re. Ezenkívül megadja Croizette Desnoyers az alap négyzetméterére esö költséget is úgy, hogy új hidpillérek tervezésénél a költségelőirányzat a táblázatból kivehető. A földdel komprimált iszapban czölöpökkel való alapozást csakis ott használhatjuk sikerrel, hol nincsen vízfolyás. Az idővel nem kell sietni és a földnyomást hosszabb ideig, pl. egy télen át kell működtetni, mielőtt az alapozáshoz kezdenénk. Ha sietős a munka, úgy inkább másféle alapozáshoz kell fogni. Az ácsolt, duczolt kutakat csak nagy mélységnél használjuk, különben inkább szivattyúzással alapozzunk. E két mód nem különbözik egymástól egyébben, mint hogy kutakkal csak izolált pillérszerü oszlopokat emelünk, melyeket fennt összeboltozunk, mig szivattyúzásnál az egész alapot egy tömegben rakjuk le. Nagy mélységeknél sokszor czélszerü egyesíteni e két módot. Palánkfalat verünk az egész alap körül és kiemeljük a gödröt oly mélységig, ameddig lehet; aztán ezen alul kutakkal folytatjuk a munkát. Ily módon 15—20 m.-ig is lemehetünk az alappal. A kutakkal, ha a terrén nem nagyon átbocsátó, éppen oly mélységre lehet lemenni, mint a komprimált levegővel való alapozással. De mindenütt, ahol csak a költség megengedi, a szivattyúzással való alapozás a legajánlatosabb, mert az alapgödör és fenék legteljesebb kiismerését engedi meg; teljesen ki lehet a feneket tisztogatni s az alapfalat legnagyobb biztonsággal fölemelni. 10 m. mélységen alul a szivattyúzással való alapozás igen nehéz. Ott, a hol a talaj átbocsátósága miatt szivattyúzázsal nem lehet boldogulni, ott az alapgödröt kotrógéppel emeljük ki és az alapot vízben fektetjük le betonozás útján. Ily módon azonban nem lehet a feneket jói kitisztítani s a munkálat sikere bizonytalan, főleg ha nagy vízmélységgel van dolgunk. A komprimált levegővel való alapozás igen jó és átbocsátó talajoknál, igen nagy mélységben való alapozásnál jóformán egyedül ajánlható mód. Itt a fenék egyenlőtlenségeit igen jól el lehet tüntetni, az egész feneket átvizsgálni stb. De vannak hátrányai is: egészségtelen a munkásokra, számos eshetőségnek van a