Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)
19. füzet
•266 létesítettek, mely az ellenfalak összehajtását meggátolta. Az Oust-híd alapozásánál igen sok bajt okozott az alapgödör kiásása a czölöprács tetejéig, amennyiben a föld a ráhordott töltés nyomása alatt mindegyre földuzzadt s amennyit reggel elhordták, éjjel megint annyi fölhalmozódott. Az Isae-csatorna hídjának egyik hídfőjét a sziklára alapozták, másik hídfőjét czölöpökre, anélkül azonban, hogy földtöltéssel tömték volna a talajt. Mikor aztán az ellenfalak mögé felhordták a földet, a fal nem birta ki a nyomást és fordulni kezdett. Ezért a töltésbe pilótákat vertek, a feneken betonfalt és támasztékokat létesítettek. A Vilaine folyón keresztülvezető híd jobb fejét a sziklára alapozták, mely itt a szabadba bukkan, míg a bal főnél a szikla 15—16 méter mélységben vanA folyó közelsége nem engedte meg a földtöltéssel való tömést s ezért 6 drb ácsolt kutat mélyesztettek a szikláig, melyeket falazattal töltöttek ki, fönt boltozattal kapcsoltak össze, hogy igy az ellenfalak számára a biztos alapot megnyerjék. A kutakat hosszabb tapogatózás után következőleg készítették : Az alapgödröt a természetes talajtól 3 m. mélységig kiásták ; ekkor leverték a négyszögletű kutak körül a ezölöpöket körülbelül 1 m. távolságra egymástól; aztán belső oldalukon elhelyeztek négyszögletű kereteket, melyeket belső felükön bedeszkáztak; a keretek egymás alatt 1 — 1 m. mélységben következtek. Mikor így 5 m. mélységig (a természetes talajtól 8 m. mélységre) haladtak, az iszap oly nagy mértékben tört föl, hogy a munkát így folytatni nem lehetett. Ezért, a kút belsejében szoros palánkfalat vertek le az 5 m. mélységtől kezdödöleg egész a szikláig s e módszerrel aztán sikerült a kutat egészen kiásni. Természetes, hogy ez utóbbi részen is 1 m.-röl 1 m.-re a belső fakereteket, melyek duczolásul szolgáltak, alkalmazni kellett. A kutak alját 4'60 — 7'00 m. mélységig betonnal töltötték ki s e fölött kezdték meg a falazást. A fal és az ácsozat közötti tért homokkal töltötték ki. Azonban az ácsolt kutakkal való alapozás nem volt teljes sikerű, mert midőn a hidfö mögé a töltést fölhordták, a falazat kihajlott. Szükséges volt tehát még a fal tehermentesítése; ezt úgy érték el, hogy három nyílású, összesen mintegy 30 m. hosszú toldalékhidat építettek a Vilaine hidja mellé s így a töltés nem nyomhatta a föhid falazatát. Másodrendű műtárgyakat 4—5 m. mélységig, vagy nagyobb műtárgyakat 8 — 10 m. mélységig szivattyúzással alapoztak. Ez a legbiztosabb módja az alap lerakásának. Kisebb műtárgyaknál palánkfalat vertek le az alap körül s aztán a gödör kiásása alkalmával a palánkfalat vízszintes keretekkel duczolták. Az Auray-hídnál a pilléreket esoportonkint alapozták és mindenik csoportnak előbb közös körülzáró gátat készítettek s a palánkfalat csak azután verték le a munkagödör körül. Főként a tengervíz ellen volt szükséges a külső zárógát; de a tenger nagy dagálya oly erős nyomást gyakorolt, hogy a munkagödörből alig lehetett a vizet szivattyúzni; ezért 600 m.-re a híd alatt ideiglenesen csapóajtós gátat létesítettek az Auray folyón, mely az édesvíz levonulását apály idején megengedte, de a dagály fölhatolását a folyón meggátolta. A folyó medre elég széles és tágas volt, hogy benne az édesvíz dagály idején minden káros hatás nélküi tározódhatott s az így fölgyülö víz a legkedvezőtlenebb esetben sem emelkedett 0 fölé 0'87 m.-rel és így a nyomás 2*74 m.-rel kisebbedett meg a legnagyobb dagály idején. A Scorff-híd nagy pillérének alapozását fenék nélküli faszekrénynyel végezték; az alapozó mélység itt 8'25 m. volt a dagály vízszine alatt. A szekrény palánkdeszkái egymás mellett elcsúsztál hatók voltak, hogy a fenék egyenlőtlenségei szerint a fenékre illeszkedhessenek. A szekrényt igen erősre kellett készíteni, hogy nagy víznyomást bírhasson ki.
