Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

•260 E hengerre 200 m. hosszú drótkötél csavarodott, melynek egyik vége a vontatóút falába illesztett csavarhoz volt erősítve. Ha a kötél fölcsavarodott a hengerre, akkor a ponton s a hozzá erősített hajóvonat előre haladt, míg a 200 m. hosszú kötélből tartott. Ekkor új kötelet erősítettek a hajóhoz, mely följebb 200 méterrel volt a falba erősítve. A régi kötelet ez alatt előre szállították és egy újabb, 200 m.-rel följebb esö csavarhoz erősítették. Bár ez eljárás némi javulást hozott be a vontatásba, nem lehetett még sem nagyon fokozni a hajók sebességét, mert a csatorna szélessége csekély volt. Ezért az egyik 1'4 m. széles banket eltávolítását határozták el és vitték keresztül. Ekkor a Quaneaux találmányát is módosították, a mennyiben az alagút egész hosszában vontató lánczot fektettek le, mely csak egyszer csavarta körül a ponton hengerét, melyet lovak forgattak. így a hajó vonat elöhaladása egyenletessé és folytonossá vált. A vontatás olcsóbb lett, a naponkint átvonuló hajók száma pedig úgy megnövekedett, hogy emberi erővel nem is lehetett volna a forgalmat lebonyolítani. 1864. ELSŐ FÉLÉV. 1. Marly és Versailles vizei. (Études sur les eaux de Marly et de Versailles.) írta: Vallés. Versailles, Saint-Cloud, Louveciennes és környékének vízzel való ellátására háromféleképen szerzik be a vizet. Az egyik része a víznek a Szajnából ered. melyből a Bougival-hidon alul 1 km.-re, hol a marly-i kerekek vannak beállítva, veszik azt ki. Másik részt az esö szolgáltatja, melyet a Versailles fölötti tavakban fognak föl s mely a földes részektől fehér színt kap. A harmadik része a víznek forrásból ered. Versailles legelső vízvezetékét XIII. Lajos készíttette. A vizet források szolgáltatták, melyeken kivül még a Biévre-böl is vettek szélkerekekkel vizet. XIV. Lajos alatt a Saint-Cyr és Rambouillet közötti platón fogták föl a vízeket tavakba, melyek aztán Versaillesnek a fehér vizet szolgáltatták; e víz házi czélokra nem alkalmas, mert fehér színű földes részeket tartalmaz. Később a Rocquencourt források vizét hosszú és költséges vezetéken hozták le. Majd 1675-83-ban Colbert a Szajna vizét kerekekkel emeltette, hogy a Marly parkot és Versaillest vízzel ellássa. E czélból Deville báró a Szajnán gátat létesített s az így előálló bukás elevenerejét 14, egyenkint 12. m. átmérőjű kerék forgatására alkalmazta. E kerekek 221 szivó és nyomó szivattyút hoztak mozgásba. E szivattyúk 3 csoportba voltak osztva és körülbelül 50—50 m. magasra emelték (tehát összesen 150 m. magasra) emeletenkint a vizet egy víztoronyba. És bár a vízikerekek nagy munkát végeztek, mégis a fölemelt víz csekély mennyiségű volt, mert a munka átvitele a szivattyúkhoz igen tökéletlen volt s legnagyobb része elfecsérlődött. Nemsokára a szivattyúk 24 óránkint csak 1130 m

3-t szolgáltattak. Ezért 1684-töl 1689-ig az Eure folyóból kiindulólag építettek vízvezetéket Lahire és Vauban tervei szerint; a munkálathoz 30.000 embert alkalmaztak s 8.612,995 livrest fektettek be, midőn XIV. Lajos a munkát a háború és pénzhiány következtében megszüntette. Mindazonáltal, hogy a versaillesi szökőkutak vizet kapjanak, a Saclay fensik vizeit mesterséges tóba fogatta össze, mely aztá

n