Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

217 az árvizekre és nehéz eligazodni, esökkentik-e, vagy növelik-e az erdők az árvíz nagyságát. Vallés az esetet több nyílással ellátott hordóhoz hasonlítja; ha a hordóba több vizet öntünk, mint a mennyi a nyílásokon elfolyik, akkor a víz a hordóban növekedik, ellenkező esetben fogy; a talaj is ilyen hordó, melynek vizét az esö szolgáltatja, az elpárolgás és beszivárgás a hordó nyílásai, a hordóban lévő víz az a vízmennyiség, mely a felszínen összegyűl és lefolyás alá kerül. A mint az esö mennyisége kisebbedik, a párolgás és beszivárgás pedig nagyobbodik, a felszíni vízfolyás megkisebbedik; ellenkező körülmények közt mindez ellenkezőleg történik. Midőn Humboldt az Aragua völgyét meglátogatta, a lakosok panaszkodtak, hogy a tavakban mindinkább fogy a víz, mintegy 30 év óta. Humboldt e fogyást az erdeiirtásnak tulajdonította. 22 évvel később Boussingault arra járván, azt tapasztalta, hogy a völgyben a tavak növekvőben voltak. E növekvést az újraerdősítésnek tulajdonították, mely a tropikus égöv alatt gyorsan halad előre. Azonban Vallés e dolgot nem tartja oly egyszerűen elbirálhatónak, hogy első esetben kevesebb volt, második esetben több lett az évi csapadék; hiszen a vízhozomány nemcsak a csapadéktól, hanem a beszivárgás- és elpárolgástól is függ; csak azt lehet észszerűen mondani, hogy ez esetben a beerdösítés megnövelte a lefolyás alá kerülő vízmennyiséget. Egy másik példa jobban megvilágítja a dolgot; a Marmato hegységben erdöirtás után a patakok vízmennyisége igen megkisebbedett; mindazonáltal azt észlelték, hogy az esö évi mennyisége nagyobb lett. Aragó felhozza, hogy a Viviers környékén és az Ardéche departementben az erdők irtása után a csapadék évi mennyisége növekedett. Vallés még több példát is hoz föl erre. Hogy pedig erdős helyeken több a lefolyás, mint erdötlen helyeken, azt Vallés elméleti fejtegetésekkel, gyakorlati példákkal bizonyítja. Azt állítják, hogy a falevelek, növényi hulladékok, gyökérzet inkább fölszívja, visszatartja a vizet, mintsem elősegíti lefolyását; de Vallés a növényzetet épen olyan anyagnak tartja, melyről a víz gyorsan lefut; hiszen azért fedik a kunyhókat falevéllel és szalmával, mert a víz nem hat át rajtuk. Különben is a nem müveit földnél (mint a minő az erdőé is) a talaj felső rétege bizonyos fokú tömöttséget nyer, míg az ekével való megmunkálásnál a föld felső rétege lazább és így a vizet könnyebben fölvevő lesz. Azonkívül az erdő a talajt úgy megköti, hogy a víz föl nem szaggathatja és így tordák ott nem alakulhatnak; ez állítás igazságát számos példával lehet bizonyítani. Továbbá azt állítja Vallés, hogy az elpárolgás az erdős talajon sokkal kisebb, mint az erdötlenen; ott a talaj folyton nedvesebb, mint a nyílt mezőn. És innen van, hogy az egyszer telített erdötalaj már nem vehet föl több nedvességet és a csapadékvíznek a felszínen kell végig futnia. Mindazonáltal nem kell azt hinni, hogy az erdötalaj folyton szaturált állapotban van. A müveit talaj ellenkezőleg apró árkocskáival, a lazult göröngyök csövecskéivel igen sok vizet tud magába venni. Egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy a fagyökerek ügy működnek, mint a talajcsövek. Hiszen az élö fagyökér tömött test, mely fejlődve mindinkább összenyomja, tömi a környező talajt, A holt gyökérzet már inkább hasonlítható talajcsöhöz hatására nézve. Ha a talaj sziklás, úgy két eset fordulhat elö a sziklák minősége szerint. A tömött, kompakt, primitiv közetek igen kevés vizet vesznek magukba és a felszínen vezetik le az esővíz legnagyobb részét; az oolithos mészsziklák ellenkezőleg minden vizet magukba szívnak. Első esetben az erdők megkisebbítik, másik esetben megnagyobbítják a felszíni vízfolyást. Igen érdekes hatása van az erdőknek a hóolvadásra. Midőn a hóolvadást bőséges esők idézik elö, akkor általában azt hiszik, hogy az olvadás az erdőkben lassúbb, mint az erdötlen