Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•350 A Palar-menti öntözések 1000 km

2 területre terjednek. A Palar az esős időszakban bővizű, de szárazságkor teljesen kiapad, bár a medrében ásott gödrökben mindig lehet vizet találni. Az öntözést gátakkal, csatornákkal és tavakkal eszközlik. A föduzzasztó gát ott van, hol a Palar a gránitsziklák közül a homoktérségre kiér. 22. Szemle. (Chronique.) a) London csatornázása. Alfr. Durand-Claye néhány sorban beszámol London csatornázásának jelenlegi állapotáról. 23. Páris csatornavizeinek tisztítására és hasznosítására tett kisérletek. (Note sur les essais d'utilisation et d'épuration des eaux d'égout de Paris.) írták : Mille és Alfred Durand-Claye. A legtöbb nagyváros csatornái közvetetlen valamely folyóba öntik szennyes vizeiket. A város így megszabadul a piszoktól, de a folyó és környéke lefelé egészségtelenné, fertőzötté válik. Aztán haszontalanul vész el a csatornaanyagok dús trágyatarlalma, mely a mezőgazdaság czéljaira kihasználható volna. Meg kell tehát tisztítani a szennyvizeket és értékesíteni kell trágyatartalmukat ; ez a két követelmény merül itt föl. Mille föltétlenül a csatornavíznek öntöző czélokra való felhasználása mellett nyilatkozott. De fölmerültek e módszer ellen kifogások is : 1. Hogy az ily módon nyert vetemények minősége nem megfelelő. 2. Hogy az öntöző árkokban lerakódások történnek. 3. Hogy az öntöző víz megtisztulásához idő szükséges és főként nedves évszakban nem lehetne az összes csatornavizet a kultura számára értékesíteni s nagy részét a folyóba kellene bocsátani. Le Chátelier az aluminiumszulfáttal való vegyi tisztítást ajánlotta. Páris városa mindkét irányban kísérleteket tétetett s arra az eredményre jutott, hogy az öntözés a közegészség veszélyeztetése nélkül alkalmazható, a nyert főzelékfélék jó minőségűek és hogy az aluminiumszulfáttal való tisztítás kielégítő és nem drága. Páris jobb- és balparti főgyűjtő csatornája egyesülnek és a Szajnába közös nyílással torkollanak az Asniers-híd alatt. A balparti csatorna az Alma-hídi szifon segélyével jut a jobb partra. A közös csatorna vízemésztését úgy határozták meg, hogy úszókkal mérték a sebességet és alkalmas készülékkel a vízmélységet. 3000 ily mérést csináltak az 1868. esztendőben. A csatorna vízemésztése óránkint, naponkint és havonkint változik. A napi emésztés reggeli 6—7 órától növekedik déli 11—12 óráig ; ekkor d. u. 6 óráig változatlan ; ettől kezdve megint apad éjfélig, éjféltől reggelig változatlan s aztán ismét nő. E változások az óránkénti vízfogyasztás változásainak felelnek meg. A naponkénti változás az esőtől függ ; szárazságkor az emésztés 0-7 m

s-re is leszáll, esőkor 6-21 m

s-re fölemelkedik. Az emésztés maximuma júniusban van; relativ maximumot találunk októberben és deczemberben ; a minimum januárban, relativ minimum júliusban és novemberben van. E változások az esö és a vízfogyasztás, valamint a hőmérséklet (elpárolgás) változásaiból magyarázhatók. A csatorna vize oldott és lebegtetett alkotórészt hord magával. A szilárd részek a csatorna torkolatánál bűzös zátonyt létesítnek, az oldott részek pedig nagy