Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•346 A nyugati partokon októbertől áprilisig, a keleti partokon deczembertöl októberig tart a szárazság ; de ez utóbbi szárazság nem folytonos, hanem néha kivételes esőkkel megszakított. A Dékán belsejében az esők június—júliusban és október— novemberben vannak. A Ganges deltájában nyáron van az esö maximuma, az Indus deltájában majdnem sohasem esik. Kalkuttától északra a Kasszia hegységben 16'56 m. évi esőt mértek s volt olyan egyszeri esö, mikor 635 mm. hullott. A hőmérséklet Indiában igen magas, néhol szárazságkor 40°-ra is fölmegy, bár vannak mérsékeltebb helyek, hol néha + 17°-ra is leszáll, nem számítva ide a magas hegyvidékeket, hol még hűvösebb a temperatura. Éppen így a párolgás is igen nagy, bár az erre vonatkozó mérések hiányosak. India északi részének folyói a világ legmagasabb hegyeiből erednek s igen nagy számúak és jelentékenyek. Az északi síkság vizeit mind a Ganges szedi össze, mely baloldalról annyi vizet vesz föl, mint a mennyit jobbról az öntözés czéljaira fölhasználnak. Itt még csak a folyóból közvetetlenül kivett vízzel öntöznek; rezervoárokba nem fogják fel a vizet, bár most már a rezervoárok létesítését is tervbe vették. A hegyekről leszakadó tordák rövidebb-hosszabb folyás után beolvadnak a síkságba anélkül, hogy vizüket egységes mederbe egyesítenék. Keresztárkokkal e tordák vizét föl lehetne fogni, egyesíteni és az öntözés czéljaira fölhasználni. Déli Indiának vizeit a Kavéri, Kisztna és Godavéri folyók veszik föl, melyek folyton növekednek forrásuktól lefelé, mert a hegyek között csak kevés öntözés van, melynek czéljaira vizet vesznek. E folyókon kivül még számos más folyója is van déli Indiának, melyek kevésbbé jelentékenyek. Madrasz kormányzóság összes folyói szárazságkor kiapadnak és csak homokmedrük mutatja helyüket. Vizet venni, öntözni csak a musszon-szelek ideje alatt lehet belőlük. A folyókon legtöbb esetben duzzasztómüves vízkivételt nem létesítenek, hanem megelégszenek a víz természetes esésének és mélységének ügyes kihasználásával. Némelykor a mederbe hosszú töltéseket emelnek, melyekkel a vizet a csatornába térítik. E töltéseket az árvíz el szokta vinni. Némelykor a csatorna feneke magasabb a folyó fenekénél, mikor is csak árvízkor mehet víz a csatornába ; az ily csatornáknak kellő lemélyítése válik szükségessé. Ezenkívül Madraszban tavakat is létesítettek az öntözés czéljaira. Mindeme vízimüvek igen régiek és a bennszülöttek készítményei ; az angol mérnökök vagy természetes állapotukban hagyták őket, vagy csak helyreállító, módosító munkálatot végeztek rajtuk. Az öntöző vizet tehát általában vagy a folyóból veszik, vagy a tavakból, vagy néha mindkettőből. Madrasz kormányzóságban, a folyók deltáinak kivételével az összes területeket tavakból öntözik ; vannak e czélra nagy rezervoárok és vannak kis tavak a források vidékén. A források tavai közül némelyek szentek, melyeket öntözésre nem lehet, csak ivásra és házi czélokra használni és vannak közönséges tavak, melyekből öntöznek is. A rezervoárokat a völgytorkok elzárásával létesítik, vagy pedig valamely völgy felsőbb szakaszát keresztben eltöltésezik, hogy itt az esö, a torrensek és az odavezetett csatornák vizét tározzák. E rezervoárokból zsilipek segélyével veszik a vizet. A rezervoárok töltéseit földből készítik V-alakban ; a földet a töltés mellett a rezervoár felöl nyitott árokból veszik s szárazságkor csak ebben az árokban van víz, a tó többi része száraz s némelykor müvelés alá is fogják. A töltések magassága nem haladja meg a 4'57 m.-t és koronája vízszintes; némelykor a töltések belső