Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•318 csátó és át nem bocsátó területek viselkedését az esővel szemben. Érdekes volt e tekintetben a Mont-Faute fennsíkja, hol bár 100 mm. magas esö esett, a talaj mindent magába szívott és felszíni csörgedezés egyáltalán nem mutatkozott. De a hegy oldalán számos efemer-forrás keletkezett. Ezenkívül, a félig átbocsátó és át nem bocsátó talajokat is beható tanulmány alá vették. Megfigyelték a Szajna hidrotimétrikus fokát az árvíz különböző fázisaiban. Az víz, mely legelőször érkezett meg, az át nem bocsátó területről jött; zavaros volt de kevés oldott anyagot tartalmazott ; később megérkeztek az átbocsátó terület vizei és a hidrotimétrikus fok egyszerrre felszökkent. Az 1866-iki nagy felhőszakadást megelőzőleg egész sorozata volt a nedves napoknak, melyek a talajt telitették és preparálták az árvízre. Ekkor következett aztán be szept. 22-töl 25-ig a nagy záporesözés, mely az árvizet okozta. A nagy eső az Alsó-Szajna medenczéjében 21—22-ikén kezdődött és 23—24-ikén jutott el a Felső-Szajna medenczéjébe. Néhol az átlagos évi esőnek x/a része hullott le ez időben. Az esö magasságára a tengerszin feletti magasság kiváló befolyást gyakorolt ; a tengerparton csak 32—38 mm. esö esett, Rouen már csak 24 mm.-t kapott; de aztán a medencze széle felé erősen emelkedett a csapadék, magassága Des Settonsnál 151 mm; és Puy-ben 169 mm. volt az esöréteg vastagsága; míg aztán délre ismét megfogyott és Lyon csak 20 mm.-t kapott. Azonban észlelhető volt az is, hogy igen közelfekvö helyeken igen különböző volt a csapadék mennyisége. Azonkívül igaznak bizonyult Foumié-nak azon szabálya, hogy két közelfekvö állomáson az esö aránya megközelítőleg állandó ; a záporeső eloszlása általában olyan volt, mint minden más esőé. A közelesö helyeken a torrens-esök úgy viszonylanak egymáshoz, mint az évi átlagos esők és így a torrens-esök relatív intenzitása ily helyeken állandó. Míg különböző távoli helyeken a relativ intenzitás (a torrensesö és évi középesö viszonya) különböző volt s az esö jellegét igen jól kifejező számokat adott. Ily módon megtörtént, hogy ott, ahol kevesebb volt az esö mennyisége, az esö relativ intenzitása sokkal nagyobb volt, mint más helyen, hol az esömennyiség nagyobb volt. Azonkívül észlelhető volt, hogy az esős szél északnyugatról délkeletre vonult s hogy a Côte d'Or départementben az izohieták merőlegesek voltak ez irányra. A Szajna és Saône folyókat elválasztó hegyek gerincze pontosan megfelelt annak a választó görbének, melytől egyik oldalon 100 mm.-en felül, másik oldalon 100 mm.-en alul maradt a csapadék magassága. Az esö progresszív természetű volt. A NO—SE irányra merőleges vonalban elhelyezett állomásokon körülbelül egy időben jelentkezett az esö maximuma, aszerint, amint a maximum fokozatosan előrehaladt. A szél iránya és erőssége szoros kapcsolatot mutatott a záporeső járásával. A szél a nagy esőt megelőzőleg általában déli irányból jött ; a kritikus napon azonban hirtelen északról fujt a szél. Az esőt tehát két nagy ellentétes áramlat találkozása idézte elö. Brives e tüneményt szépen írja le a Haute-Loire árvizéről szóló tanulmányában. A kétféle irányú szél találkozásának igen mély barometrikus depresszió felelt meg. Az esö java része Francziaországban esett. Angolország és Irland keveset kapott. A Szajna vízválasztója az esö maximális intenzitásának helyét mutatja. Németországban alig volt ekkor csapadék. Svájczban a Jura és az Alpok közt kevés esett; de az Alpok bőséges esőt kaptak; a Simplon 207 mm.-t, a Szent Bernárd 243 mm.-t. Itália déli része ez idő alatt nem kapott csapadékot. Ily formán az esö a Szajna és Loire, valamint a Saône és Rhône vízválasztóján dühöngött legerősebben.