Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek tisztítása

40 később részletesen körülírandó iszapfogóba s onnét nyilt árkok segítségével az egyes parczellákra jut. A mindenütt a terep szine felett haladó öntöző árkok elágazó pontjainál közönséges telített faanyagból való osztó-zsilipek vannak, melyek segítségével a víz tetszés szerint egyik, vagy másik irányban, vagy mind kettőben vezethető. Az öntöző árkokban -épített torlasztok és a töltésekben elhelyezett csőzsilipek segítségével a víz minden egyes különálló parczellára rávezethető s a rávezetés, mint már említém, vízszintes parczelláknál tetszés szerinti helyen, lejtőseknél pedig mindig a legmagasabb ponton történik. A víznek az egyes parczellákon való elosztására a művelés, illetve növényzet irányadó. A lejtős réteket végig csörgedeztetik, míg a vízszintesen fekvő réteket egyszerűen elárasztják. Hasonló módon történik a szántók öntözése is. A kapás és kerti növényeket rendesen ágyakba vetik és a vizet az ágyak között létesített öntöző barázdákba vezetik bele, habár egyes részeken árasztják és csörgedeztetik is. E pontnál meg kell jegyeznem, hogy a vízszintes parczellákon mindig több víz helyezhető el, mint lejtőseken. Miként már fentebb említettem, minden kiömlő szelepnél egy iszapfogó van. Ezek berendezése nagyon különböző a szerint, a mint korábban, vagy későbben létesültek. A korábban létesített iszapfogók rendesen négyszögletes, kis gödörből állanak, melyek rőzsefonásokból készített labirintszerű utakkal ellátottak. Miután azonban arra a tapasztalatra jutottak, hogy a városi szivattyútelepek a hordalékot nem tartják kellőleg vissza s a puhább, lebegő alkotórészek a nyomócsőben nem morzsolódnak jól szét és különösen a rétek igen sokat szenvednek a lerakódó kéregtől, ma már az iszapfogókat hovatovább nagyobbítják, hogy az iszap minél tökéletesebben lerakódjék bennük. Az iszapfogók ezen említett növelése igen nehezen megy, mert a korábban megállapított elvekbe ütközik. A talajon keresztül megtisztult vizek a talaj csővonalakból a nyílt lecsapoló árkokba, belőlük pedig az élő vízfolyásokba jutnak. A tisztított vizek főbefogadói északon a Pauke és Wuhle, délen a Nuthe, valamennyien a Spree, illetve Havel mellékvizei. E pontnál kell arról is megemlékeznem, miszerint Berlin városának rendkívül sok gondot és költséget okoztak a befogadó vízfolyásokmenti érdekelt birtokosok, a kik a vizek megszaporodása folytán minden fellépő vízbajt az öntözések rovására írván, igyekeztek a különben őket illető munkálatokat Berlin városára hárítani. A város pedig az ottani vízjogi törvény hiányos rendelkezéseinél fogva kényszerhelyzetben lévén, óriási összegeket költ a befogadó vízfolyások medrének rendezésére s azokat, mint láttam, oly állapotba helyezi, a mely a legmagasabb követelményeknek is megfelel s melyet a birtokosok önszántukból és önerejükből aligha tudtak volna megteremteni. Az eddig előadottak alapján a kis parczellák öntözésének mikéntje tisztában állván, meg kell még emlékeznem azokról a berendezésekről is, melyeket a téli időszakban beálló fagyokra való tekintettel alkalmaztak. Midőn az öntözés tervei elkészültek, attól tartva, hogy téli fagyos időkben az öntözés leküzdhetetlen akadályokba fog ütközni, nagy kiterjedésű vízszintes medenczéket, úgynevezett «Einstaubassinokat» rendeztek be, melyek arra szolgáltak