Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)
A biologikus szennyvíztisztító mód
kezett szénsav mennyisége is, hogy továbbá a milyen mértékben bomlottak szét a testben lévő szerves anyagok, éppen abban a mértékben fogyott a szénsavképződés is, végül hogy a rendelkezésre állott oxigén mennyisége a nitriíikáczióra nem volt elegendő. Egy másik sor kisérlet megmutatta, hogy az oxigén megfogyatkozása és a szénsav keletkezése a többször használt oxidáló testben sokkal élénkebb, mint az előbbi esetben volt, világos bizonyítékát szolgáltatván annak, hogy az oxigén felhasználásának mértéke nagyon függ az oxidáló testben felhalmozott rothadó anyagok mennyiségétől s miután az oxigén felhasználása folytán a zárt testekben jelentékeny üres tér is keletkezett, a jelenség az oxigénnek nagy energiával való felhasználásáról tett tanúbizonyságot. A kísérletek beigazolták, hogy minél több levegő áll rendelkezésre, az oxigén felhasznált mennyisége annál nagyobb és hogy a levegővel szabadon érintkező oxidáló testek a szellőztetés ideje alatt nemcsak a pórusukban összegyűlt oxigént használják fel, hanem nagy erővel ragadják magukhoz a környező levegő oxigénjét is. A bomlás energiájának gyorsítása szempontjából tehát nem hatástalan, ha az oxidáló testeket mesterségesen levegővel látjuk el. Az eddig leírt kísérletek azonban nem volnának teljesek, ha meg nem vizsgálták volna azt is, vájjon az oxigénfogyasztás és szénsavképződés nem tulajdonítható-e a mikroorganismusoknak ? Hogy a dolgot tisztázzák, a szennyvizet a mikroorganismusok feltétlen pusztulását előidéző 1 permiiles szublimáttal keverték. Mindazáltal felhasználódott a rendelkezésére álló oxigén 9'2—10'6 0/ 0-a. s az oxidációképesség 64—65-9°/ 0-al csökkent. Szénsav ez esetben nem keletkezett s fellépése a szublimát mellett csak akkor volt konstatálható, ha a szűrő anyagot már ismételten ellátták sterilizálatlan szennyvízzel. Dunbar e kísérletek alapján először biztos következtetéseket nem mert tenni, azonban mégis megemlítette, hogy a pihentetés ideje alatt keletkező szénsav a mikroorganizmusoknak tulajdonítható, habár indirekt úton is keletkezhetett. Megemlítette egyúttal azt is, hogy a beérett, (ezzel a kifejezéssel jelöli a már többször igénybe vett és a teljes hatást mutató oxidáló testeket) de sterilizált oxidáló testekben eleinte fellépő hirtelen oxigénfogyasztás arra mutat, hogy a mikroorganizmusok nem közvetlenül a levegőből, hanem az abszorbczióhatás folytán lekötött oxigénből fedezik szükségletüket. Későbbi kísérletek rávezettek, hogy az oxidáló testek tisztító hatása mégis szoros összefüggésben áll a mikroorganizmusokkal, mert ezek végzik el a többi velük együtt fellépő alsóbbrendű növényi szervezetekkel, a hasadó gombákkal, penészgombákkal, valamint a protozoákkal, sőt férgekkel és rovarokkal egyetemben a szellőzés alatt a regenerálás folyamatát ; ezek azok, melyek az abszorbeáló hatás folytán lekötött szerves anyagokat feldolgozzák és az oxidáló test tisztító hatását fentartják, az iszapba fulladást megakadályozzák. Dunbar felemlíti, hogy egy esetben 100 m 3-nyi szűrő médiumban 100 kg. összes súlyú földi gilisztát talált. Dr. Dunbar gyakorlati irányt adva kísérleteinek, tovább kutatott. A további kutatás annak kiderítése volt, hogy melyik szűrő anyag a legalkalmasabb. A kísérletek kiindulópontja az volt, hogy a tisztító hatás főként abszorbcziójelenség s mivel kézen fekvő dolog volt, hogy az abszorbczió főleg szerves össze-