Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

Következtetések. Új öntözések tervezése, berendezése és kezelése

136a az alsóbb parczellákat nem talajcsövezték s ezért hogy minél kevésbbé legyenek az alulról való elárasztás veszélyének kitéve, a felsőbbeket a szükségesnél sűrűbb talajcsövezéssel látták el. Ugyanennek szüksége akkor is fennforoghat, ha a mélyebb fekvésű parczellák talaja alatt a kötött réteg közel fekszik a felszínhez s a talajcsövek között a felső parczellákról levonuló tisztított víz az alsóbb parczellákat az ott alkalmazott sűrűbb talajcsövezés mellett is veszélyeztetheti. Ezek után felveszem ismét az elejtett fonalat. Az egyes parczellák vízzel való mikénti ellátásának kérdése a költségek szempontjából azt követeli, hogy minél kevesebb csatornánk legyen, illetve, hogy minél rövidebb úton vezessük a vizet a parczellára. A műépítmények anyagára azt hiszem, hazai viszonyaink között a faanyag minden esetre olcsóbb a vasnál. Czélszerű továbbá a tilt ókat és zsilipeket olyan méretekkel ellátni, hogy helyükön a csatorna szelvénye ne szélesedjék ki, mert ellenkező esetben a víz meglassudásával kapcsolatban minduntalan feliszapolódás jár. A víznek az osztóárokból a parczellára való vezetésére a charlottenburgi öntözésnél leirt fadudákat tartom legczélszerűbbeknek. Meg kell még emlékeznem arról is, vájjon az öntöző- és osztóárkokat a felszín fölé érő fenékkel czélszerű-e csinálni, vagy jobb őket a talajba besülyeszteni s csupán a vízszínnek adni egy bizonyos lebegést a terület felszíne felett ? Mindegyik módnak megvannak a maga ellenségei és barátai. A breslaui öntözésnél pl. főként bemetszett öntözőcsatornákat találunk, mivel abból indultak ki, hogy a töltések között való vezetésnél sokkal nagyobb terület megy veszendőbe. Az ilyen csatornák azonban nem váltak nagyon be. Ugyanis a breslaui öntözésnél az ülepesztést a legújabb ideig mellőzték s ennek következtében a csatornákban és árkokban folyó víz rengeteg salakot rakott beléjük, mely az oldalakat és feneket majdnem vízhatlan pánczéllal vonván be, a bennük megrekedő vizet csakis a nap szikkaszthatta fel. Berlinben ismét főként töltések között vezetett csatornákkal találkozunk, melyeknek az előbbiekkel szemben megvan az a jó oldaluk, hogy a víz belőlük az utolsó cseppig kiüríthető. Ennek pedig haszna van, mert az árkokban megrekedő víz igen bűzös rothadásba megy át s a környékükön való tartózkodást majdnem lehetetlenné, a a telepet pedig egészségtelenné teszi. Ellenkező esetben a szennyvíz szaga a telepen dolgozókat, az ottan megfordulókat egyáltalában nem bántja s a legtöbb esetben egyáltalán nem érezhető. Nézetem szerint az előadottak figyelembe vétele mellett a nagyobb területfoglalás mellett is a töltések között vezetett csatornáknak adandó elsőség. Ha azonban terület-kímélésből kerülni akarjuk a teljesen töltések között vezetett csatornákat s inkább megelégszünk azzal, hogy a víz színének a parczellák felett bizonyos lebegést adjunk, úgy múlhatatlanul szükséges a csatornáknak végeit teljesen kiüríthetővé tenni, illetve a csatornák végein lévő parczellákat a csatornákban különben bennrekedő víz elhelyezésére fentartani. A tervezéssel kapcsolatban még egy dologról kell megemlékeznem : ez a téli medencze (Einstaubassin). Németországban ma már mindinkább belátják, hogy ottan a téli medenczék — melyek különben a szennyvíztisztítás szempontjából határozottan elítélendők —