Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

Következtetések. Új öntözések tervezése, berendezése és kezelése

120a Aránylag legkisebb trágyafogyasztók a gabonafélék, szemes növények, náluk pedig sokkal nagyobbak a kapások és kerti vetemények. Ha tehát a gazdaságot főként az előbbiekre alapítjuk, akkor nagy területszükséglet mellett a trágyázó anyagok kihasználása csekély fokú; míg az utóbbiaknál annál nagyobb, minél intenzivebb kertészetet űzünk. Ha a földet nagy trágyaszükségletű és rövidebb ideig tenyésző kerti növényekkel, veteményekkel zsaroljuk, akkor a mellett, hogy a jövedelmezőséget a legnagyobb fokra emeltük, aránylag legkisebb területre van szükségünk. Minél nagyobb a területre vezetett víztömeg ahhoz képest, melyet az okszerű gazdálkodás megtűr, annál inkább hátramarad a gazdasági eredmény s a határesetet az képezi, mikor a gazdasági értékesítésről teljesen lemondunk és a területet csupán mint időszakosan működő talajszűrőt alkalmazzuk. Az előadottak után most már elértünk ahhoz a ponthoz, melyben az adott viszonyok között szükséges terület nagyságát számszerűleg megállapíthatjuk. Vegyük először is azt a leggyakrabban előforduló esetet, hogy úsztató csatornázással van dolgunk. Ebben az esetben, ha könnyű, jó áteresztő és a szennyvíztisztításra minden tekintetben kedvező fizikai tulajdonságú, alkalmas fekvésű területtel rendelkezünk, kellő tisztítás és gazdasági eredmény mellett az utak és árkok stb. leszámításával 1 hektár öntözött területre aligha lehet 200—250 lakos szennyvizénél többet számítani. Mint láttuk, vannak ugyan esetek, mikor e számot nagyon túllépik, mint pl. Charlottenburgban (1157 lakos), Magdeburgban és Breslauban (569, illetve 583 lakos), de ezek irányadó példákul nem vehetők feltétlenül, mert Charlottenburg a mai bérrendszer mellett is elérte azt a határt, melyen túl terjeszkednie kiváló átbocsátó természetű és hatalmas vastagságú homoktalaja mellett sem lehet, Breslauban pedig már a területet nagyobbítják. Ha nem a lakosszámot, hanem a fejenkénti vízmennyiséget veszszük irányadónak s feltételezzük, hogy az összes csatornavíz (gyári és esővízzel együtt) fejenként 120 liter, akkor az évi megengedhető elárasztás magassága az előbbi kedvező viszonyok feltételezése mellett 0'876 és l-095 m. között változhat, vagyis 1 hektárra évenként átlagban 8760—10.950 m

3 víz juthat. Ebben az esetben, mint előre bocsátottam, közönséges gazdasági viszonyokat, tehát olyant tételeztem fel, melynél a szem- és kapástermelést, valamint rétművelést oly mértékben űzik, mint pl. Berlinben. Minél inkább előtérbe lép a kapások termelése, vagy még inkább, minél belterjesebben igyekszünk a területet kihasználni, minél inkább megközelítjük a kertészeti üzemet, annál több szennyvizet vezethetünk a területre, de szerintem ez esetben is legfeljebb csak 600—700 lakost számíthatunk egy hektárra, illetve 2-628—3'066 m. magas elárasztást ; vagyis egy hektárnak 26.280—30.660 m

3 vízzel való megterhelése az a határ, melyen túl koczkázat nélkül nem mehetünk. Ez alul kivételnek csak abban az esetben volna helye, ha a lakosság vagy vízpazarló s a szennyvíz aránylag csekélyebb szennyező anyagot tartalmaz, avagy pedig a vizet az öntözésre való felhasználás előtt valamely egyéb módon előzőleg megtisztítjuk. Ebben a tekintetben, azt hiszem, a plötzenseei telep elárasztása lehet a felső határ, ahol a 600 liter fejenkénti vízfogyasztás mellett az évi elárasztás 4'1062m., vagyis minden hektár terület évenként 41.062 m

3 vizet kap, a talaj pedig kiválóan áteresztő és az üzem a legintenzívebb kertészeti. Minél kevésbbé tud tisztítani s minél kötöttebb a talaj, aránylag annál több területre van szükség belőle. Ha csakis a tisztító hatást tartjuk szem előtt