Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek gazdasági kezelése

95a Az ágyak szélessége rendkívül változó s 2 sor répától kezdve 4—6 sort is magában foglal. Az ágyakat egymástól 20 cm. mélységű és 25 cm. szélességű csatornákkal választják el. melyeket gondosan készítenek és éppen olyan gondosan fenn is tartanak. Az öntözés azután a barázdákban áztat ássál történik. A vízszintes, vagy lejtős fekvésű parczellák barázdáiba a vizet bebocsátván, egyik barázdából a másikba vezetik mindaddig, míg a víz a parczella legalsó részét, vagy vízszintes parczelláknál a bevezető-ponttal szemben fekvő részt el nem éri. Ilyen öntözés mellett a vízsugár nem lehet oly hatalmas, mint az elárasztásnál, azért igen gyakran megesik, hogy a csekély mennyiségű víz nem képes a barázdát teljesen eltölteni s így különösen szélesebb ágyaknál az ágyak közepén lévő sorok vizet nem igen kapnak. Ebben az esetben különleges módon gondoskodnak a szárazon maradt részek átáztatásáról. A lejtős parczellák barázdái ennek következtében a lehetőségig vízszintesek, vagy csak nagyon csekély eséssel ellátottak. Arra a kérdésre vonatkozólag, hogy szélesebb, vagy keskenyebb ágyak alkalmaztassanak-e, általános szabályt felállítani nem lehet, de az általános elv mindenesetre az, hogy a répa minél tökéletesebben megkapja a vizet az oldalról való áztatás utján. Szerepet játszik az ágyak szélességének megválasztásában a parczella sík, többé-kevésbbé lejtős volta, a talaj áteresztő képessége, vízfoghatósága, kapilláritása. Minél inkább közeledik a parczella a vízszinteshez és minél gyorsabban eltűnik róla a víz, az ágyak annál keskenyebbre veendők, minél nagyobb az esés, áteresztőbb a talaj, vagyis minél inkább megvan a teljes átáztatás lehetősége, az ágyak annál szélesebbre készíthetők. Az öntözés gyakoriságára vonatkozólag megjegyzendő, hogy rendes időjárás mellett 14 naponként öntöznek egyszer, ha azonban túlnagy szárazság van, akkor gyakrabban. A trágyázás kitűnő voltából a takarmányrépafélékre azt lehetne következtetni, hogy minden faj egyenlően beválik. Ez azonban nem áll, mert a finomabb, nemesebb fajokat a dögbogár tönkre teszi, a dús levélzetű fajok levelei pedig a túlnedvesség következtében rendkívül nedvdússá válván, megrepedeznek s a termés nem üt be jól. Legjobban beválnak a gyér levélzetű közönséges fajok. A takarmány-répa és egyáltalában a kapásnövények igen lelkiismeretes és gyakori kapálást kívánnak meg, mert különben a gazfélék teljesen felverik és a tulajdonképeni kultúrnövényt elnyomják. A répa kiszedése után a talajt sekélyen megszántják, azután kevéssé elárasztják, vagy megcsörgedeztetik. A talajjal való további elbánás ugyanaz, mint az ősziek talajával, melyet kapás, vagy tavaszi követ. Abban az esetben, ha czukorrépát is akarnak termelni s nem akarják megkoczkáztatni, hogy a csekély czukortartalom miatt csakis takarmánynak legyen alkalmas, az öntözést a vetés előtt fél évvel beszüntetik s a vetés után sem adnak neki vizet. Ilyen elővigyázat mellett néha jól sikerül, azonban a siker természetesen nagy mértékben függ az időjárástól. A homoktalajon száraz időben tönkre megy, a mérsékelt esőket azonban meghálálja. A murkot rendesen 18"-es sorokba vetik, s átlagban véve csak kétszer öntözik meg. Először rendesen akkor kap vizet, ha legalább 20 cm. magas levélzete