Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek gazdasági kezelése

94a azonban tavasszal egyszer megöntözik. A liegnitzi megfigyelések szerint a gabonafélék csak egy esetben tűrik meg a vizet, ha t. i. roszak, s akkor tavaszszal hűvös és nem túlnedves időjárás mellett az öntözést igen meghálálják ; amikor azonban erőre kapnak, az öntözést azonnal be kell szüntetni, különben minden megdűl. Braunschweigban viszont azt tapasztalták, hogy csakis az őszi félék bírják a vizet tavaszszal, de szintén csak hűvös, nedves időben s hogy nem szabad a megdűlés veszélye nélkül egy bizonyos mérsékelt határt túllépni. Állítólag különösen jó hatása van az öntözésnek tavaszszal silány rozsra, mely az öntözés után szinte szemmel láthatólag buján indul fejlődésnek. Altalános szabály a gabonaféléknél, hogy ha vízre egyáltalában szükségük van, az öntözés meleg időben feltétlenül mellőzendő

; mert különben megfulladnak. A gabonafélék learatása után a tarlót azonnal buktatják és a további kezelés attól függ, hogy az őszi, illetve tavaszi után mi következik. Ha pl. az őszi után tavaszi, vagy kapás vetendő, a tarlóbuktatás után a lehengerelt szántást egyszer mérsékelten megöntözik s azután pár hétig pihenni hagyva mélyen megszántják s a szántás után gondosan simára megmunkálva egész tavaszig, illetve rendszerint február végéig havonként a jelentkező szükséghez képest 1—3-szor megöntözik. Ha azonban a tavaszi után őszit vetnek, akkor a talaj csak kétszer kap vizet és pedig először a tarlóbuktatás után, másodszor pedig közvetetlenül a vetés előtt oly időben, hogy a túlnedvesség a vetést meg ne akadályozza. A vetőszántás egyébként a rendes módon történik. A előadottakból láthatóan a gabonafélék és a repcze tenyészeti idejük alatt vízfogyasztóknak nem tekinthetők s csakis az ősziek tarlója az, mely télen át bőségesen tűri a vizet és a kapások után üresen maradt földekkel együtt egyedül alkalmas a téli öntözésre. A fentiekre még meg kell jegyeznem, hogy ha a tavasziak elvetése előtt a talajra túlságosan sok salak rakódott le, onnét eltávolítandó, mert különben a tavasziak megsárgulnak és tönkre mennek. Lényegesen különbözik a gabonafélék és repcze kezelésétől a kapásoké. Fentebb már emiitettem, hogy milyen elbánás alá esik a talaj az ősziek, vagy tavasziak után, melyeket esetleg kapás követ s itten csak azt említem meg, hogy a kapások alá szánt talajt késő őszszel mélyen megszántják. A kapások alá kellőleg elkészített talaj további kezelése a vetemény minőségétől függ. A takarmányrépát rendesen 40—50 cm.-es sorközben vetik, vagy ültetik és pedig úgy, hogy az egyes sorokban levő növények egymással átlósan álljanak szemben. Ezt az eljárást átlagban véve mindenütt követik, de vele szemben annál több változatosságot mutat a további kezelés, mely szorosan az öntözés teknikájával függ össze. Ugyanis a takarmányrépa a vizet igen jól megtűrvén, mindenféle módszert alkalmaznak öntözéséje. Liegnitzben pl. a répát főként vízszintes parczellákon simán művelvén, a vízzel annyiszor árasztják el, a hányszor szükséges s az ottani tapasztalatok szerint elárasztható oly magasságban, míg csak a levelek vége éppen hogy kilátszik. Természetes azonban, hogy ez a módszer csakis Liegnitzben gyakorolható, hol a talaj a legnagyobb mértékben áteresztő és a rávezetett víz rendkívüli gyorsan eltűnik. Egyéb helyeken a simán művelt répát néha szintén elárasztják, vagy csörgedeztetik, de csakis igen csekély magasságú vízréteggel. A legtöbb esetben azonban ágyakat csinálnak.