Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

II. Nádory Nándor műszaki tanácsos, Reök Iván kir. főmérnök és Tellyesniczky János kir. mérnök jelentése olaszországi tanulmányútjukról

72 erősítették a töltést, oly mértékben erősbödtek a repedések; nyilván a miatt, mert az altalaj egyensúlyi állapota nem volt kielégítő s az ujabb terhelés alatt folytonos mozgásban volt. Ily állapotban találta e töltésszakaszt az 1896-ik évi, a gátkoronánál csak 0.7 m.-rel alacsonyabb nagyvíz, minek következtében e szakasz tényleg meg is csúszott és átszakadt. A szakadás elfogása czéljából tett s a végleges helyreállító munkálatokról az alábbiakban előadottak könnyebb tájékozására szolgáljanak a 15. és 16. sz. vázrajzok, továbbá a mellékelt 2 drb fénykép. A szakadás elfogását a régi, átszakadt töltésvonal irányában kísérelték meg és pedig akként, hogy először a 15. sz. vázrajzban kitüntetett 11.23 m. függöjü vízszin magasságáig, mely magasságra a víz 1—2 nap alatt leszállt, két — utóbb egymással keresztfákkal összekötött — czölöpsort vertek be, melynek két oldalán rözsehengereket sülyesztettek le, a közbenső részt pedig kővel és földdel töltötték ki. A vizfelöli oldalt pedig az egész szakadás hosszában a rözsehengerekkel (buzzonik) és köhányással biztosították. Eképpen biztosítván a partot, megkezdték a töltés építését is, melylyel azonban nem tudtak boldogulni úgy, hogy elhagyták az eredeti irányt és a vázrajzban kitüntetett módon körgát építésébe fogtak. Azonban itt is bármily erővel folytatták az építést, haladni nem tudtak vele, mert a rendkívül kedvezőtlen altalaj miatt mintegy 22.0 m. magasra felépített töltésük lesülyedt a talajba, kinyomva ezt maga alól. E kedvezőtlen eredmény miatt újból visszatértek a régi helyre, az eredeti töltésvonalba, a hol nagy földmunka teljesítésével, — valószínűleg a belső körgátnak az altalajra ható ellensúlyozó nyomása mellett — sikerült végre a töltést, a vázrajz szerinti méretekre árvízszin magasságig kiegészíteni; azonban a töltésen már 1898. évben újból észleltek mozgást. Ez újonnan épített, de azért még mindég veszélyezett szakaszon, a víz felöli lejtöt nagyvizek előtt a már ismertetett ponyvákkal szokták beborítani, hogy a szivárgást megakadályozzák. Közvetetlen e szakadás felett van egy, a már ismertetett «ciuffata» nevü boronás partvédőmű rendszerrel feliszapolt partszakasz, mely most már mintegy 15 kim. hosszban köhányással is biztosított. Ma e gátszakadás helyén az az állapot, hogy a belső körgát is ki van építve és az átszakadt töltés is helyre van állítva, — de a két töltés közében, valamint a körgát mögött a gátszakadáskor támadt nagy mélységek még ma is megvannak úgy, hogy e kopolyák miatt, — tekintettel a kedvezőtlen altalaj-viszonyokra, e pont nagyvíz esetén ma sem mondható teljesen biztosítottnak. Az előzőkben megismertettük mindazt, a mit a gátszakadások elhárítása