Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

II. Nádory Nándor műszaki tanácsos, Reök Iván kir. főmérnök és Tellyesniczky János kir. mérnök jelentése olaszországi tanulmányútjukról

33 Ezek a feltűnő különbségek a két folyó esésében adják annak magya­rázatát, hogy mig a Tiszánál a rendkívül lomha folyás miatt arra kellett a fősúlyt vetni, sőt az alsó szakaszon még ma is kívánatos oda hatni, hogy a folyó számos kanyarulatai kiküszöbölésére megtelelő számú, a folyás irányába kellőképen beleillö átvágásokat építsenek, hogy a : víz sebes­sége élénkebb legyen, s a nagyvizek utja és tartama megrövidüljön, addig ezzel merő ellentétben a Pó-nál oly nagy az esés, a nagyvizek levonu­lása annyira romboló sebességű, hogy itt mesterséges úton is meg kell akadályozni, nehogy a folyó, kanyarulatai közét átszakítva, útját mégjobban megrövidítse s igy romboló hatását megnövelje. A másik jellemző nagy különbség, a két folyó egymástól elütő föld­rajzi és éghajlati helyzetéből következik. A Pó völgye ugyanis igen enyhe éghajlatú; északról az Alpoktól, délről az Apenninektöi határolva és védve, a tavaszi éj-napegyenlöségi tartós szelektől és viharoktól majdnem tel]e™ sen oltalmazva van s ez okon a póvölgyi, különben is felette rövid tartamú árvédelem. a gátaknak hullámverésektől való ostromát jóformán nem ismeri, úgy, hogy e vidéken a gátaknak a hab verések ellen nálunk mellőzhetetlenül szükséges védő anyagokkal és szerekkel való ellátása felesleges. A Tisza völgye ellenkezőleg már földrajzi fekvésénél fogva, de azonkívül a hazánkban uralkodó hőmérsékleti viszonyok nagy változatai miatt is, nagy mértékben ki van téve a viharoknak, a mely okból a tiszai hosszú tartamú árvizek idején gátjainknak a hullámverések ellen való megvédése legalább is akkora fontos feladat, mint csúszás, átázás, avagy átömlés ellen való védelmük. Szilágyi és Szibert kartársaink bőven kifejtették jelentésükben, hogy a felső olaszországi vízrajzi szolgálat még nem ért el oly fejlödésfokot mint a melyen nálunk van; ez ott tulajdonképpen csakis a folyók mentén kellő számban elhelyezett vízmérczék adatainak rendszeres leolvasásából s gyűjtéséből, továbbá e vízállásadatoknak az érdekelt hivatalokkal a szükség arányában való Írásbeli, illetőleg távirati közléséből áll. A vízmérczék null pontjai többnyire az 1857. év márczius hó 25-iki fixált kisvízre vonatkoztatvák; vannak azonban vízmérczéik még a mult századból is, a melyeknek eredeti nullpontjai nem változtak; más mér­czéken pedig a nullpont arra a magasságra van elhelyezve, melynél a gátak terepszín feletti magassága kezdődik, végre Ferrara vidékén a víz­mérczék és adataik a tenger szine feletti magasságra vonatkoztatvák. A nálunk oly kitűnően bevált vízjárási átnézetek kiadása, továbbá a várható nagyvizek előre való jelzése ott nem történik. A Pó- és mellékfolyóira vonatkozó ujabb sebesség- és vizemésztés­mérö adatoknak ismerete szintén meglehetősen hiányos, mégis felemlí­tésre méltó, hogy a Pó folyó legnagyobb vízmennyisége a Ticinó torko­3

Next

/
Thumbnails
Contents