Vízügyi Közlemények, 1899 (14. füzet)

Részletes adatok az 1897. évi miniszteri jelentéshez a vizügyekről

39 Az 1897. év márczius havában lefolyt Morva árviz magasságát, valamint a Duna augusztus havi rendkivüli árvizének a Morva folyón visszaduzzasztott hatását is a Morva-szab. m. kir. kirendeltség fixirozta ; egyúttal a Morva folyó mentén épitendö védgátak vonalozásának meg­állapítása czéljából. Rohosen és Dévény között, az osztrák Morva-szab. kirendeltséggel egyetértőleg viztömegméréseket, illetve számításokat tett. A 6640 frt 22 kr. költséget igénylő dimburgi partvédezeti munka vállalati uton biztosíttatván, az ezen munkához szükséges kőanyag szál­lítása után a vállalkozó az év végéig 1252 frt 90 krt hozott érdembe. III. A Lajtha. A Lajtha folyónál, mederrendezés czéljából készített tervek még tár­gyalás alatt lévén, azok foganatosítása egyelőre nem várható. Az 1897. évi augusztus hóban beköszöntött dunai rendkivüli árviz, a Lajtha-csatorna alsó torkolati részén, Moson város környékét elöntés­sel fenyegette, ennek megvédése czéljából 6000 frt államsegélylyel, a töltések kiépítése megkezdetett. IV. A Vág. A Vág folyónál 1897. évben, részint államsegélylyel, részint érde­keltségi hozzájárulással, a komáromi m. kir. folyammérnöki hivatal által készített tervek alapján a következő munkák eszközöltettek : 1. A Lednicz-Rovnyénél, a lédeczi uradalom által házilag megkez­dett mederrendezési munkálatokból ezen évben 8* l°/o végeztetett, mely után a 6000 frt államsegélyből 483 frt 36 kr. fizettetett. 2. A Vág és Kisucza folyókon az 1894. évi junius havi rendki­vüli magas árvízkor megrongált partvédezetek 8373 frt 58 kr. állam­segélylyel és megfelelő érdekeltségi hozzájárulással, a következő helye­ken állíttattak helyre: Sztrazsó, Hrabova, Predmér, Rassó, Podvázs, N.-Bittse, K.-Bittse, Nimnicz, Stoczsenicz, Horócz, Noricz, Felső-Kocs­kócz és Nagy-Koltesónál. 3. A tarnóczszegi átmetszés 92.159 frt 08 kr. kiviteli költséggel befejeztetvén, ezen munkálatokra az 1896. évi adomány terhére, a vál­lalkozó Vágjobbparti árment. és egyesült dudvágvölgyi belviz-levezető­fársulatnak 50.000 frt fizettetett. 4. A pöstyéni határban, az u. n. Samuelova dűlőben 7000 forint állami segélylyel és 1000 frt érdekeltségi hozzájárulással létesítendő part­védezet építése megkezdetett.

Next

/
Thumbnails
Contents