Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)
A Szamos bal- és jobbparti vidék, nemkülönben Szatmár-Németi szabad királyi város érdekében tervezett munkálatok ismertetése
311 tornára nézve a határozat 4. pontjában elrendelt tanulmány alapján készítendő és az 1885. évi XXIII. t.-czikk 74. §-a értelmében hatósági megállapítás alá terjesztendő tervezet végleges megerősítése után — ezen csatorna kiépítésével folytatandó. b) A külvizek szabályozása után s illetve e munkálatok kivitele közben is, a mennyiben az a) alatt jelzett munkálatok előre haladtával a külvizektől megszabadult lápon a belviz-csatornák kiásása már czélszerüen eszközölhető lesz, — a belviz-csatornák kiépítése foganatosítandó. c) A szamos-balparti töltések kiépítése az állam által a Szamos folyón végrehajtandó mederrendezési munkálatokkal kapcsolatos lévén — ennélfogva e töltéseknek teljes méretekig való kiépítése is ezen a czégény-matolcsi átmetszéssel már a folyó évben kezdetét veendő mederrendezési munkálatok előrehaladásához képest azokkal párhuzamosan lesz végrehajtandó.» 2. A határozat 9. pontja, —• a melylyel Szatmár sz. kir. város körtöltéssel való meg védelmezése az állam feladatává tétetni czéloztatott — hatályon kivül helyeztetett, miután ily munkálat létesítése a vízjogi törvény értelmében az állam feladatát nem képezheti. Ezen kérdésre vonatkozólag a miniszter rendeletében még megjegyezte : «hogy Szatmár város kellő biztosításának ügyét tanulmány tárgyává fogja tétetni és ennek eredményéhez képest legközelebb tájékoztatni a. várost arra nézve, hogy saját jól felfogott érdeke mily munkálatok létesítését teszi — a helyzetből származható veszélyek elhárítása czéljából szükségessé.» Kijelentette egyúttal, hogy a város biztonsága érdekében szükséges munkálatok létesítésénél a város méltányos segélyezésétől elzárkózni nem fog. «A mi pedig a Szamosmedernek Szatmárnál és a város alatti szakaszon is szükséges rendezését illeti, ezen az államkincstár terhére végrehajtandó munkálatokat — mihelyt azok okszerű kivitele a Szamos folyó egységes szabályozására készített tervezetek keretében sorra kerül — létesíttetni fogom. A mi a «Beregmegyei vizszabályozó- és ármentesitő-társulat», valamint a szamos-jobbparti érdekeltek részéről közbevetett felszólamlásban a szamos-balparti töltések teljesméretü kiépítése engedélyezésének megtagadása iránt előterjesztett kérelmet illeti, ez figyelmen kivül volt hagyandó, mert mint az alispán határozatában helyesen kiemeltetett, a társulatnak az 1885. évi XXIII. t.-czikk