Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)
A Szamos bal- és jobbparti vidék, nemkülönben Szatmár-Németi szabad királyi város érdekében tervezett munkálatok ismertetése
312 70. §-a értelmében a töltések teljes méretekig való kiépítéséhez kétségtelen joga van. A szamos-balparti töltések kiépítését illetőleg kijelentette a miniszter, habár a jelenleg rendelkezésemre álló műszaki adatok, nemkülönben az összes egybevethető ténykörülmények megnyugtatókig a mellett bizonyítanak is, hogy a «Beregmegyei ármentesitőtársulat»-nak árvédelmi biztonsága érdekében tett felszólalása, aggodalomra egyáltalán nem szolgáltathat okot — mégis az érdekeltek alapos és teljes megnyugtatása és feltétlen tájékoztatása czéljából, a szükséges részletesebb tanulmányoknak megtételét sürgősen és egyidejűleg elrendeltem; valamint a szükséges felvételeket és tanulmányokat arra nézve is, hogy a szamos-jobbparti árterületeknek az árvizek kiöntései ellen való biztosítása minő munkálatok végrehajtását feltételezi.» A határozat megerősítésénél felmerült kérdések tanulmányozása iránt azután a földmivelésügyi miniszter ur 1895. évi február 25-én 12.734. számú rendelkezésével intézkedett, a mikor is a következőkre utasította a szatmári folyammérnöki hivatalt : 1. Tanulmányozza azt a kérdést, nem lehetne-e a SoóspatakHomoród-Balkány-elvezető-csatornát a gazdasági szőlő-telep és állami méntelep s lehetőleg a Szatmár város határában lévő szántóföldek elkerülésével más nyomon czélszerüen kiásni, arra is kiterjeszkedvén, mily módon és költséggel lehetne ezen vizeket a Kraszna-levezető-csatornán át elvezetni? 2. A Szatmár-Németi város belterületének biztositása érdekében szükséges munkálatokról tervezetet készitsen, mely tervezet összeállításánál arról kell gondoskodni, hogy a város egy a város felett esetleg bekövetkezhető töltésszakadáson kiömlő vizek ellenében is biztosittassék, s a városba netalán katasztrófa esetében beszakadó áradat levonulása is lehetővé tétessék. 3. A szamos-jobbparti területeknek a Szamos folyó kiöntései ellen való biztositása czéljából a szamos-jobbparti töltések terveit is összeállítsa és felterjeszsze. Egyúttal felhivatott a vizrajzi osztály annak tanulmányozására, mily behatása van a Tisza folyóra egyrészt a szamos-balparti töltések kiépítésének, másrészt a Szamos folyó tervezett szabályozásának és mindkét parton biztos töltések közé fogásának együttesen, illetőleg arra, hogy az ez irányban megkezdett tanulmányt az időközben beszerzett adatok és tapasztalatok felhasználásával folytassa és kiegészítse s az eredményeket minél előbb bemutassa.