Vízügyi Közlemények, 1894 (9. füzet)
Jancsó Jenő kulturmérnök külföldi tanulmányutjáról szóló jelentése
40 Hogy mily előrelátással jártak el e nagyfontosságú kérdés műszaki megoldásánál, azt világosan kimutatja azon körülmény is, liogy a mezőgazdasági érdekek megóvása czéljából, egy erre hivatott mezőgazda szakvéleménye is kikéretett arra nézve, valljon az Elba árvizében levő termékenyitő iszapnak elvonása után nem fognak-e majd a földek károsodni. Ezen szakvéleményből azután kiderült, hogy az Ilmenau folyó jobb partján fekvő területek a teljes árvédelmet teszik kivánatossá, mig a balparti csekélyebb értékű rétek, az Elba vizének termékenyitő iszapját nem nélkülözhetik és igy azok csupán csak nyári árvizek ellen lennének megvédendők, ellenben a téli elárasztásnak alávethetők. így már most részletesen elősoroltatván a vizibajok inditó okai, áttérhetek magának a tervezetnek ismertetésére. Mindenekelőtt legfontosabbnak tartom a tervezet alapeszméjét kiemelni, a mely abban állott, hogy a külvizek a belvizektől teljesen elkülönítessenek, mely czélból a külvizek. egy övcsatorna ásása által a lapály tói elterel tettek és az Elba folyamba vezettetek, hogy továbbá ezen övcsatorna jobb partján fekvő és az Elba folyamig terjedő lapály, téli árvizgátak létesitése által teljesen ármensittetett, mig az övcsatorna balpartján fekvő és csekélyebb értékű területek csupán csak nyári árvédelemben részesültek, a téli árvizek termékenyitő hatásának azonban alávetettek. Szükségesnek tartom e helyütt a vizfolyások emésztő képességéről is megemlékezni, a melyek különböző időben és különböző vizállások mellett közvetlen mérések alapján lettek meghatározva. Ezek a következők : Az Ilmenau folyó emésztése legkisebb vizállásnál : Bardowicknál . 6-36 m 3, találtatott, mig ugyanennek emésztése rendes nyári vizeknél : Wittorf fölött . Lassrönne mellett 8-72 m 3 és 11-88 m 3-nek Bardowicknál Wittorf fölött . Lassrönne mellett 11-35 ni 3, 13*64 m 3 és 18-30 m 3 volt. Az árvizeknél, többszörös mérések alapján meghatározott leg nagyobb emésztések pedig a következők : a Bruchwetter vizfolyásnál a Marschwetter „ a Neetze folyónál . . . a régi Neetze csatornánál az Ilau vizfolyásnál . . . 1*5 ni', 1-6 m 3, 5-1 ni 3, 1-8 m 3 és 1-6 m 3.