Vízügyi Közlemények, 1894 (8. füzet)
V. A tervezett munkálatok részletes ismertetése
Újvidéki folyammérnöki hivatal. Borovo-vukovár-ujvidék-péterváradi folyamszakasz. Ezen a folyamszakaszon, mely az alapvonalban mérve 89 kilométer hosszú, a Dráva vizével szaporodott Duna éles kanyart csak Borovo előtt s Mohovo és Sarengrad között alkot. Kisebb-nagyobb elágazása azonban több helyen van, a hol azután a különben mély meder egyszerre sekélyesebbé válik. Legzátonyosabb a palánka-ilok-nyesténi folyamrész, minek oka a viznek két nagy ágban való megosztásában és a két ág előtti közös meder túlságos kibővülésében van. Itt a meder annyira el van fajulva, hogy már közép vizállásnál, közvetetlenül Palánka előtt a hajózás nagy nehézségekkel küzd és majd a jobb, majd a bal oldalon van a hajóút. Nagyobb mérvű partmosások Borovo és Vukovár közt, továbbá Mohovoval szemben Ó-Bukin felöl az ottan igen éles, kettöságu kanyarban vannak. Kisebb mosások egyebütt is fordulnak elő, azonban ezek a jobb parton a meder szélén kezdődő magaslatok által mintegy korlátoztatnak, a balparti oldalon pedig inkább csak kevésbbé értékes, mélyen fekvő területeknél és itt is csak rövid vonalban észlelhetők. A folyamszakasz most emiitett jellegénél fogva a szabályozásnak föczélja a borovo-vukovári omló part biztositása, továbbá a mohovo-sarengradi éles és kettős águ kanyar kiigazítása és az oldalágak elzárása. Legfontosabb az előbb emiitett okokból a palánka-ilok-nyesténi folyamrész rendezése, hogy azon a hajózást és a jégzajlást nehezitö nagy akadályok mielőbb megszűnjenek. Elsőrendű hajózási akadály a Palánka-Futtak közti mederrészben fordúl elö, mig Novoselo alatt és Bukinnál, hol a főág teljesen elfajult és a hajózás a mellékágban történik, nemkülönben Sarengrád fölött harmadrendű hajózási akadályok vannak. Sarengrád fölött a bukini saroknál a mederben kövek is vannak elszórva, a melyek —3 méterre eltávolitandók lesznek. Ezen hajózási akadályokon a mohovói átvágás gyökeresen segit. Cséb fölött harmadrendű hajózási akadály van. Cséb és Futták között, hol a viz a szigetek között szerte ágazik, számos kisebb-nagyobb hajózási akadály van, melyek közül némelyik a hajózásra nézve elsőrendű nehézséget okoz. Terveztetnek a következő müvek és munkálatok : I. Borovo és Vukovár közötti partvédezet. A folyam Borovo községnél erős kanyarban folyván, jobbparti homorú oldalát mindinkább mossa, úgy hogy közvetetlenül a község alatt a dállyabrodi vasutat is kezdi fenyegetni. il*