Vízügyi Közlemények, 1894 (8. füzet)

VII. A Duna mint vízi út

VII. A Duna mint vizi út. A hazánkat nyugatról délkeleti irányban átszelő Duna folyam, nem csak ezen hosszú részében, hanem nyugaton fel Ulmig, és keletnek a Fekete tengerbe ömléseig hajózható, illetőleg a hajózásra alkalmas vizjárással bir. A világforgalomnak természetes útját képezvén, ezen jelentősége bővebb indokolásra nem szorul. Az összes forgalmat absorbeálni törekvő vasutak kiépültével és az ennek­után beállott forgalmi politikával a hajóközlekedés egyidöre háttérbe szorult, úgyannyira, hogy az az érdeklődés, mely közgazdasági politikánk terén a vizi utakat bizonyára mindenkor megillette volna, majdnem teljesen szünetelt. A tömeges szállitásra kiválóan alkalmas hajózás azonban, a vasúti hálózat kifejlesztése és a parallel vonalaknak tariffális versenye következtében még sem veszitett erejéből ; úgy hogy ma, midőn a köztudatba átment azon szükségnek érzete, hogy vizi utainkat kifejlesszük, és a hajózást nemzeti forgalmi politikánk egyik hatalmas eszközévé tegyük, örömmel konstatálhatjuk, hogy a hajózás a tespedés korszakából immár diadalmasan és megerősödve lép ismét előtérbe. Azt a netán felvethető aggodalmat, hogy a vizi forgalom lendülete vas­utaink jövedelmezőségének hátrányára lehetne, eléggé megczáfolják a külföldi tapasztalatok, melyek azt mutatják, hogy az egészséges verseny ellenkezőleg a vasúti forgalmat is inkább elömozditja és czélszerüen kiegésziti, különben a külföld nem törekednék új hajóutak nyitására, kikötök berendezésére óriás áldozatokat forditani. Bizonyitja a m. kir. államvasút, mely maga a közép Dunán saját forgalmi igényeinek kielégitése végett egy külön hajóparkot létesitett és éven­kint fejleszt. Mindez csak arra hivhat fel, hogy a mulasztottak helyrehozásához kettőzött szorgalommal lássunk hozzá, és hogy példát véve azon óriási áldozatokon, melyektől a velünk szomszédos államok eddig sem tartózkodtak, sőt uj mesterséges utakat terveznek, csak hogy a dunai hajóforgalomban a vezérszerepet magukhoz ragadhassák, visszahóditani törekednünk kell mielőbb azon előnyöket, melyeket földrajzi fekvésünk a dunai hajóforgalomban részünkre biztosit.

Next

/
Thumbnails
Contents