Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei sárközi ármentesitő-társulatot pedig felhívtam, hogy ezen már ismételten kiszakadt csanádi töltés szakaszát egészen uj irányban épitse ki, mire nézve az intézkedések már folyamatban vannak. Különben az ármentesitő-társulatok működésűket egyrészt védmüveik kiegészítésére és f'entartására, másrészt belvizeiknek rendezésére fordították. Általában véve örvendetes jelenség, hogy ezen utóbbi, a mezőgazdasági kultura szempontjából annyira fontos tevékenység mind nagyobb lendületet nyer. Nagyobb jelentőségű szabályozási munkálatokat végeztetett az 1885. évi XV. törvényczikk alapján a Rábaszabályozó-társulat, melyekkel ezen hat évre feloszlott és 6,600.000 forintra előirányzott nagyszabású munkálatok, a Hanyság-csatorna és némi kiegészítések kivételével befejezést nyertek, és egy termékeny nagyvidék az árvíz pusztításától megóvatott. Sajnálatos, hogy a társulati érdekeltség a szabályozás kiterjesztését, nevezetesen a Fertő részleges lecsapolását és a belvizek rendezését saját jól felfogott érdeke ellenére, legalább egyelőre elejtette. A Temes-Béga völgyének a raktározási rendszeren alapuló végleges ármentesitése a pénzügyi nehézségek miatt szintén hátráltatást szenved. Ezek után áttérve az egyes folyókon, részint az állam, részint az egyes társulatok által végrehajtott munkálatok részletezésére, ezeket van szerencsém a következőkben röviden ismertetni. I. FOLYÓSZABÁLYOZÁS. 1. A Duna. a,) A Felső-Duna szabályozásánál 1892. évben végzett munkálatok, miként az előző években, két részre oszthatók, úgymint: a korábban létesített müépitmények fentartására s kiegészítésére, valamint uj szabályozási munkálatok végrehajtására. Fentartási és kiegészítési munkák a gaicz-körtvélyesi, továbbá a sülyremete-lipóti és a lipóti-bőösi folyamszakaszokon fordultak elő. Ezeken kivül kiegészítések hajtattak végre a Pozsony városi párhuzammü, illetve kőpart kőhányásában és a Dévény községgel szemben 1890. évben megkezdett partvédezetnél. A fentartásokra és kiegészítésekre fordított munkák értéke összesen 284.544 forint. Uj építkezések eszközöltettek a dévény-pozsonyi, lettenhaufen-