Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
221 azonban a Vág felső és alsó szakaszain partjait oly nagy mértékben rongálja és községeket és belsőségeket is oly annyira veszélyeztet, hogy a mint eddig, ugy ezentúl sem zárkózhatom el az elől, hogy egyes helyi szabályozásokra megfelelő összegeket, részben segély gyanánt ne engedélyezzek; annál is inkább, mert a folyó vidékére eddigelé az állam jóformán mit sem költött. Ugyanezen összegben leli részben fedezetét a Vág-Dunának 73.000 frttal előirányzott csörgői átvágása, melynek végrehajtását az alsócsallóközi és csilizközi ármentesitő és alsó-csallóközi belvizlevezető társulat oly feltétel alatt vállalta el, hogy erre vonatkozó kiadásai az 1894—95. és 1896. években egyenlő részletekben fognak az állam által megtérittetni. A társulatra az átvágás létesitése azért fontos, mert ez által tetemes partbiztositási költségektől szabadul meg, az államra nézve pedig a megoldás hasonlólag nem kevésbbé előnyös, a mennyiben az átvágás létesitése különben is feladatát képezné. IX. В é g a-c s a t о г n a. A Béga-csatorna rendezésére 50.000 frtot irányoztam elő. A Béga-csatorna fentartására évenkint felvett összegek eddig csaknem kizárólag a Temesvár Nagybecskereki 82 kim. hosszú szakaszn a hajózás czéljaira való alkalmassá télelére, valamint kis-kostélyi kis-topoloveczi müvek javitására és helyreállítására fordíttattak; mig Nagy-Becskerek— Titel közötti 336 kim. hosszú részen, miután ezen szakaszon a felsőbb vonalhoz viszonyítva, a hajózás részére megkívántató vízmélység kedvezőbben alakult munkálatok csak annyiban hajtattak végre, hogy a megtámadott partok időszakonkint biztosíttattak. Miután azonban a Nagy-Becskerek felett levő szakaszon beépített művek fentartásával e szakaszon a hajózási viszonyok már javultak, ennek ellenében pedig a Nagv-Becskerek alatti alsó szakasz a régi állapotában megmaradt; ezen élénk hajóforgalommal bíró csatornarésznek továbbfejlesztése most már elodázhatatlan szükséggé vált. Ennek folytán addig is, mig ezen szakasz hajózsilipek beépítése által az állandó hajóközlekedésre berendeztetik, az előirányzott 50.000 frtnyi összegből azon munkálatok lesznek foganatositandók, melyek a hajózás megkönnyítését lényegesen előmozdítani fogják. Ilyen munkálatok első sorban az éles kanyaroknak részint átvágás, részint kotrás utján való megszüntetése és mérséklése, a mely munkálatokra a csatorna már tovább alig odázható végleges rendezésénél különben is szükség lenne.