Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
X. Ternes. Az Alsó-Temes folyónak hajózhatóvá tételére vonatkozó munkálatoknak folytatására 30.000 frtot irányoztam eló'. Ezen összegből a Pancsova-Oppova közötti szakasznak, illetve a 6., 7., 8. számú átvágásoknak a hajózhatás szempontjából való továbbfejlesztése czéloztatik, miután az 1., 2., 3. számú átvágás megfelelő bővitése és lemélyitése már 1891. és 1892-ik években befejeztetett, a 4. és 5. számú átvágás pedig a folyó évben fog munkába vétetni. XI. A D r á V a. A Dráva szabályozás folytatására az egységes tervek alapján összesen 100.000 frtot irányoztam elő. A Barcs alatti Dráva-szakaszon annak nagymérvű elszéleseclése következtében hiányzik a hajóközlekedésre szükséges vízmélység, minek folytán a hajózás ezen a szakaszon, .kis -»vízállásnál nagy nehézségekkel küzd. Ezen bajok orvoslására 1892. évben a közúti hicl jobbparti fejétől lüpdulva egy a tulszéles medret összeszoritó 200 mtr. hosszú párhuzammü építtetett, mely azonban rövidségénél fogva hivatásának nem 1 meg teljesen, miért is annak meghosszabbítására 50,000 frt vétetik ;'ányzatba. f ej f' Hasonló okoknál fogva megindított és már több év óta folyamatban levő Eszék alsó-városi párhuzammüvek befejezésére 35,000 frtot irányoztam elő. A drávatoroki dunai átmetszés fejlesztésére 15.000 forint szükséges. XII. A Száva. A Száva-folyó rácsai szakaszán lévő hajózási akadályok eltávolítása czéljából 1892. évben megkezdett mederrendezési munkálatok folytatására 50.000 frtot irányoztam elő. Végül megkívánom még jegyezni, hogy a pénztári készletekből 2,500.000 frttal kiegészítendő költségadománynak az egyes munkálatoknál megtakarítható összegét a már megkezdett, de be nem fejezett munkálatoknak részben befejezésére, részben nagyobb mértékben való folytatására kívánom fordítani.