Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
218 földvár tájékáról Ó-Becsére helyeztessék át. Ezen munkálat költségei mintegy 1,300.000 forintra vannak irányozva. Azon körülmény folytán, hogy a Ferencz-csatorna tiszaföldvári utolsó zsilipje oly rozzant állapotban van, hogy összedülésétől minden pillanatban lehet tartani, a torkolat áthelyezésével tovább nem szabad késlekednünk és a jövő év folytán az idevágó munkálatokat meg kivánom kezdeni és a lehető legrövidebb idő alatt befejezésre juttatni. A költségek tekintetében kilátás van reá, hogy sikerülend az egész épitkezést oly feltétel alatt vállalatba adnom, mely szerint a munka kivitele legfeljebb két év alatt be lesz fejezhető, mig a kifizetést több évre elosztva keilend csak teljesiteni. E) A Tisza torkolatának megigazitására, nevezetesen az u. n Hármas-sziget elzárására 150.000 frtot irányoztam elő. Ezen munkálatnak részletes ismertetése és indokolása tiszai előterjesztésemben fog-, laltatik és itt csak annyit kivánok megjegyezni, hogy ezen hármas ág elzárása azért sürgős, mert a Tisza torkolata jelenleg kedvező irányban fejlődik, azonban félni lehet tőle, hogy ebben hirtelen változás állhat be, miért is a mostani helyzetet iparkodnunk kell költségkímélés szempontjából is kihasználni. F) A tiszai állami kotrótelep működésben tartására és kiegészítésére 350.000 frtot irányoztam elő. Ezen összeg mintegy 100.000 frttal magasabb, mint a mibe a kotrótelep fentartása és működése az 1893. év folytán előreláthatólag kerülni fog, tekintettel azonban a végzendő munkálatok nagyobb terjedelmére, szaporítani keilend az eszközöket is. Az állami kotrótelep által évenkint elért eredményekről, megtakarításokról évi jelentéseimben részletes és kimerítő adatok foglaltatnak. III. Szamos. A Szamos szabályozására, illetőleg a czégény-matolcsi átvágás bővítésére 200.000 frtot irányoztam elő. A Szamos-folyó mentén annak kanyargásai közé beékelve fekvő számos község főkép a jégtorlódások által okozott elöntések, valamint a Szamos partszakgatásai miatt kettős veszélyeztetésnek van kitéve, mely bajok évről-évre öregbednek, min csakis a folyó medrének rendezése által lehet segíteni. A jégtorlódások a Szamosnak Szatmártól a torkolatig terjedő szakaszán majdnem kivétel nélkül minden évben számos töltés-szakadást okoznak, a partomlások pedig évről-évre pusztítják a Szamosmenti községek belsőségeit és lakóházait, ugy, hogy e tekintetben évről-évre