Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
219 hangzanak fel panaszok, a melyek orvoslását immár elhalasztani nem lehet, sőt egyes esetekben máris a partok védelméről kellett gondoskodni. A kérdéses Szamos-szakasz mederrendezésére vonatkozó egyes tervek szerint a szükséges átvágások, partbiztositások és egyéb mederrendezési munkálatok összes költsége 1,600.000 frtra van kerekösszegben előirányozva, a mely összegben a Szamos-folyó szatmár-csengeri szakaszának hajózhatóvá tételét czélzó munkálatok költségei is benne foglaltatnak. A foganatosítandó munkálatok a Szamost befogadó Tisza-folyó vidékére a vizszin emelésében nyilvánuló számottevő káros hatással már azért sem lehetnek, mert a végleges és teljes biztonságot nyújtó töltések a munkaprogrammba felvéve nincsenek, hanem csakis a létesítendő átvágások mentén fog a kiemelendő anyag a végleges töltések vonalában lerakatni ; a töltések mai állapota tehát alig lesz megváltoztatva. Az összes munkálatok közül legsürgősebb a részben már kiásott, de ismét eltöltött czégény-matolcsi átvágás megnyitása, melynek első részletére 200.000 frt irányoztatik elő. Az átvágás kiemelésére összesen 600.000 frtra leend szükség. IV. Bodrog. A Bodrog-folyó szabályozására 200.000 frtot irányoztam elő. A t. törvényhozás előtt fekvő tiszai előterjesztésemben részletesen kifejtettem azokat az okokat, melyek arra vezettek, hogy a Bodrogfolyó szabályozását a legsürgősebb teendők közé sorozzam, a mennyiben az eddig végzett szabályozások között ez az egyetlen, hol a meder és vizlefolyási viszonyok nem javultak, hanem évről-évre fokozatosan rosszabbodnak. Az előirányzott összeget a 9. és 8. számú átvágások kiemelésére illetőleg bővítésére kívánom fordítani. V. Hármas-Kőrös. A Hármas-Kőrös szabályozási munkálatainak folytatására 400.000 frtot irányoztam elő, mely összeget a következőleg szándékozom felhasználni : a) A 23. sz. a. átvágás partleásására, bővítésére és kotrására mintegy 97.000 frtot. 14a)