Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
részét képezvén, az 1894-ik évre a Ferencz-József-csatorna újvidéki kamrazsilipje alatti partbiztositás folytatására 30.000 forintot irányoztam elő. II. A TISZA. A Tisza-folyó egységes szabályozásának folytatására 1,600.000 frtot irányoztam elő, mely összeget a következőképen kivánom felhasználni : A) A Felső-Tisza szabályozására T.-Ujlaktól T.-Füredig 200.000 frtot. A Tiszának ezen szakaszán csakis kisebb munkálatok terveztetnek, u. m. egyes elfajuló átvágások megigazitása, a folyó rohamosabb természete következtében már tovább elodázást nem tűrő partbiztositások foganatba vétele és preventív-intézkedések oly helyen és pontokon, a hol a folyó rendetlenségeire való hajlam jelentkezik. Miután a folyó ezen szakaszán a helyzet folyton változik, sem a végrehajtandó munkálatoknak felsorolásáb , sem azok egyenkinti összegének megállapításába nem bocsátkozhatom. Az őszi kisvizek alkalmával megejtendő felvételek fogják feltüntetni, hogy mely munkálatokat és mily összegek erejéig kell a jövő tavasz beálltával a legsürgősebben foganatosítani. B) A Közép-Tiszán a meder már sokkal állandóbb lévén, a munkálatok sorrendje egyik évről a másikra meglehetős szabatossággal megállapítható. E szakaszon, vagyis T.-Füredtől Csongrádig a dinnyésháti és kőtelki átvágások száraz munkájára 300.000 forintot irányoztam elő. A kotrásra szükséges összegek, ugy ezen, mint a többi szakaszon, a kotrótelep fentartására szükséges összegekben vannak előirányozva. Örvendetes esemény gyanánt kivánom konstatálni, hogy az 1893-iki évvel a középső szakaszon is a tiszai átvágások oly állapotba lettek hozva, hogy a legkisebb vizábásnál sem maradnak szárazon és i,qy hajózás ezentúl már mindenütt az uj Tiszában történhetik ; több mint 40 évre volt szükség, mig ezen fontos eredményt elérhettük ! C) A vedresházi átvágás száraz munkájára 400.000 forintot irányoztam elő. Ugy Szeged városra, valamint az Alsó-Tiszára nézve ezen átvágás egyike a legfontosabbaknak, miért is annak kibővítését továbbra nem tartottam elodázhatónak ; a kotrásra szükséges összegek a kotrotelep adományában foglaltatnak. D) A Ferencz-csatorna torkolatának áthelyezési költségeire első részletképen 200.000 forintot irányoztam elő. A Tiszaszabályozásról szóló és a t. törvényhozás előtt fekvő törvényjavaslatban részletesen ki vannak fejtve azon indokok^ melyek szükségessé teszik, hogy a Ferenczcsatorna torkolata a borjasi átvágással holttá tett Tisza-mederből Tisza-