Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
216 Nevezetesen a Ferencz-csatorna-társaság baja-bezdáni tápcsatornájának kiépítése következtében közvetlen Baja város belterületei mellett a Sugovicza-Dunaág minden élő vizétől meg lett fosztva, ennek következtében a poshadó, bűzhödt vizek a város egészségügyi viszonyait a legnagyobb mértékben veszélyeztették, annál inkább, mert a város utczáiról lefolyó szenyvizek egy része hasonlólag ezen elzárt Dunaágba ömlött. A város és belügyminister ur sürgető felkéréseinek engedve, a bajai partbiztositásra felvett költségadomány egy részét az érintett munkálatokra határoztam el magamat forditani, melyhez a Ferencz-csatorna 6.000 forinttal, a város maga, 10 évi részletekben, évi 2.000 forinttal ajánlkozik hozzájárulni ; a 46.000 frtra előirányzott munkálatok költségeinek többi részét pedig tárczámnak a bajai partbiztositásra engedélyezett összegéből fedeztem. f) A fajsz-bogyiszló-bajai Duna-szakasznak az árvizek levezetésére nézve rendkivül kedvezőtlen állapota a szomszédos társulatokra is nagy bajokat és veszélyeket hozott. Nevezetesen a pestmegyei védgát-társulat 1890, 1891 és 1892-ben, tehát egymásután háromszor lett elöntve és az 1893. évben, a negyedszeri elárasztástól és a legnagyobb katasztrófától csakis a legmegfeszitettebb védekezés által menekülhetett meg. A veszélyt a Duna rendezetlen állapotán kivül a töltéseknek helytelen vonalozása is növelte, miért is azoknak uj vonalozását rendeltem el és a sokat szenvedett érdekeltségnek némi kárpótlásul a ministertanács hozzájárulásával, tiz éven keresztül, évi 15.000 frtnyi segélyt engedélyeztem. Ezen társulat segélyezésére tehát 15.000 frtot irányoztam elő. g) A zombori folyammérnöki hivatal szakaszán már több évvel ezelőtt megkezdett munkálatok folytatása, illetőleg azok mielőbbi befejezése felette szükséges, és pedig ugy a Bezdán-Battina közötti nagymérvben elfajult folyamszakasz rendezése czéljából foganatba vett dugabarai párhuzamműnek folytatása, valamint az apatini partszakadások megszüntetését czélzó munkálatoknak befejezése. E czélból a dugabarai párhuzammű folytatására 100.000 frtot, az apatini partbiztositás befejezésére 106.000 frtot irányoztam elő. h) Minthogy a Ferencz-József-csatorna újvidéki kamara-zsilipje alatti partrész a felette levő szorulatból kilépő vizsodor által igen nagy mérvben meg volt támadva és az által okozott partszakadásnak fejlődése következtében attól kellett félni, hogy a Duna a régi kátyi Dunaágba veti magát, már 1892. évben szükségessé vált az ottani partot biztositani. Ezen, valamint az 1893. évben e czélból létesitett munkálatoknak folytatása az ottani folyamszakasz rendezésének elmaradhatlan