Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
jövőbeli munkálatok a még túlszéles, elzátonyosoclott mederrészek javítására, a meglevő műépitmények fejlesztésére és kiegészítésére, nemkülönben a mosoni és érsekujári Duna-ágak torkolatának rendezésére fognak szorítkozni. b) A fővárosi Duna-szakasz szabályozási müveinek fentartására, ezen müvek feletti felügyeletre, valamint a fővárosi Duna mederalakulásainak nyilvántartására, illetőleg keresztszelvények felvételére, 1894. évre együttvéve 14.000 frtot, tehát ugyanannyit irányoztam elő, mint az előző évben. c) Az érd-battai Duna-szakasz szabályozására 400.000 frtot irányoztam elő. Ezen munkálatot az 1891. év tavaszán a fővárosra nézve veszélyes jéglevonulás alkalmával kellett a munkaprogrammba felvennem; az 1892. és 1893-iki években kotrásokra és párházamművekre összesen 500.000 frt lett engedélyezve ; tekintettel azonban arra a körülményre, hogy mily nagy fontossággal van a főváros biztonságára, ezen szakasz mielőbbi rendezésének, a pénziigyminister ur beleegyezésével, az 1894-iki költségvetés terhére még az idén 200.000 frtnyi, összesen tehát már 700 000 frtnyi munkát végeztettem. Mi által az 1,500.000 frtra előirányzott munkálatnak immár közel fele be van fejezve. d) Az 1893. év tavaszán a fajsz-bogyiszló-bajai szakaszon a jég levonulásából származó és minden eddig ismert vízállást meghaladó magas árviz a paks-faddi társulat töltéseit átszakítva. Gerjen és Bogyiszló községeket romba döntve, óriási károkat okozott és csak a legvégsőig megfeszített árvédelemnek köszönhető, hogy a balparton a töltések meg lettek tartva és ez által Kalocsa és számos szomszédos község a biztos veszélytől meg lett mentve. Ily körülmények között nem késtem az erre vonatkozó munkálatokat az egységes szabályozási tervek közül kiszakítva, azonnal a törvényhozás elé terjeszteni s miután ;iz 1893. évi XVI. törvényczikk a szükséges pénzösszeget rendelkezésemre bocsátotta : augusztus hónap elején azok végrehajtása is tényleg kezdetét vette. A szabályozási munkálatok költségeiből 300.000 frt lett az 1893. évi költségvetés terhére kifizetve, mig a hátralevő 585.000 forintot az 1894. évre kellett előirányoznom. e) A bajai partbiztositás folytatólagos munkálataira, ugy mint az 1893. évben, 35.000 forintot irányoztam elő. Megkívánom itt jegyezni, hogy az 1893. évi hitelnek e czimen előirányzott legnagyobb részét a pénzügy minister ur hozzájárulásával nem e czélra, hanem a Baja városát közegészségügyi szempontból oly közel érintő Sugovicza-Dunaág szabályozására fordítottam.