Vízügyi Közlemények, 1893 (6. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1891. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
76 Dráva, Száva és Béga; a többi folyó közül csak a Kuipa és a Temes kisebb szakaszai alkalmasak hajózásra A Dráva a drávatoroktól Zákányig terjedő összesen 229 km hosszú szakaszán hajózható ugyan, de számbamenő hajózás csakis a Duna és Barcs közt áll fenn; mert azonfelül mai szabályozatlan és rendetlen állapota mialt a hajózásnak sok nehézséggel kell megküzdenie. Utóbbi szakasz rendezésével és a hajóút biztosításával közvetetlen vizi út kötné össze a Dunát a Magyar államvasútak Fiúméba vezető vonalának állomásával; a mi e vidék nyugat felé törekvő tölgy- és cserfa-exportjának nagy hasznára válnék. A Drávának Barcstól a Dunáig terjedő szakaszán a folyó szabályozását ugyan 1883. évben inditották meg, azonban azt még távolról sem mondhatjuk befejezettnek; miért is, ha az állam ezt a hajóutat biztositani akarja, a barcs-dunai szakaszon is tetemes befektetést kell tennie; annál is inkább, mert a Dráva rohamos folyó, mely a zab ályozó műveket megtámadja, ez új meg új akadályokat teremt, tehát ez előbbiek fenntartása és az utóbbiak eltávolitása állandó felügyeletet és munkát kiván. A Száva a Drávánál szelidebb természetű folyó, mely szabályos, szépen beágyazott mederben folyik s a mennyiben nagyobb hajózó akadály csakis a Boszna toroknál és a Drina torkolatán alúl, Rácsánál fordul elő, kevés befektetéssel kitűnő vizi uttá alakitható át. A hajók ez idő szerint Gsapragtól Zimonyig, azaz 594 km hosszú vonalon közlekedhetnek. A rácsai nagyobb hajózó akadályok eltávolításán a jelenben dolgoznak. A Kulpa folyó Csaprag-Sziszektől Károlyvárosig nagyobb vízállásnál már ma is hajózható, kisebb viznél azonban három sziklapad okozta nagy vízesés akadályozza a közlekedést, a melyek eltávolítására a samac-vukovári csatornával kapcsolatban terveket készítettek ugyan ; de ezek megvalósításához még nem fogtak. A később felemlítendő hajózó csatorna a Vukovár-Samac közti 507 km hosszú duna-szávai vizi útat 66 &ш-ге1 rövidítette volna meg, de ezt a tervet, bár lendületesebb hajózást ígért, állami financiális okok miatt nem valósították meg. A hajózás nézőpontjából fölemlíthetjük még a Temest, a melynek alsó szakaszán Pancsováig járnak ugyan nagyobb hajók, de ennek torkolata is javításra szorúl. A Béga folyón és a folytatását képező ásott csatornán Titeltől Temesvárig csak kisebb járóművek közlekednek. Megjegyzendő itt az a körülmény, hogy a Béga Titeltől Klekig természetes, azonfelül Temesvárig mesterségesen ásott mederben folyik.